Ugrás a tartalomra

Hétszázezres órabérben "dolgoztak" a miskolci tolvajok

Létrehozva
Miskolci cipőboltból és lezárt autóból loptak - letartóztatta őket a bíróság.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak lopás bűntettének elkövetésével. A rendelkezésre álló adatok szerint a terheltek betörték egy miskolci cipőbolt udvarra néző ablakát, oda egyikőjük bemászott és magához vette az asztalon talált lemezkazettát, melyben 300 ezer forint készpénz volt, továbbá elvett a fiókban lévő pénztárcából még 200 ezer forintot, valamint egy laptopot. E cselekménye közben társa az udvaron figyelt - írja közleményében a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya. 

Fentieken túlmenően megalapozott gyanú merült fel arra is, hogy a gyanúsítottak egy magánparkolóban álló, lezárt állapotú személygépkocsi vezető oldali ajtaját ismeretlen módszerrel kinyitották és onnan eltulajdonították a sértett 200.000 Ft készpénzt tartalmazó övtáskáját, továbbá lakáskulcsokat, ruhaneműt, szeszesitalt is magukhoz vettek. 
 
A bíróság álláspontja szerint ennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a még le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével megnehezítenék a bizonyítást, továbbá a két férfi előélete, egzisztenciális helyzete alapján alappal lehet következtetni a bűnismétlés veszélyére is. Mindezeket mérlegelve a járásbíróság egy hónapra elrendelte letartóztatásukat- fogalmaz a közlemény.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.