Ugrás a tartalomra

Sorok nélkül hosszabbíthatták meg

Létrehozva
Az idei miskolci parkolóbérletek vásárlásának csaknem fele online zajlott. Máris rengetegen vették igénybe a decemberben indított internetes felület szolgáltatásait.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ahogy arról tavaly december utolsó heteiben beszámoltunk, a városvezetés és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. nálunk is életbe léptette az online parkolóbérlet-vásárlást. Mindezzel a regisztráció és a jogosultság igazolása után a bérlet immár otthonról is kifizethetővé vált. Ha az igénylő megfelelően töltötte ki az adatokat, és az a belügyminisztériumi adategyeztetéssel megegyezett, akkor néhány perc alatt sikeresen megválthatta bérletét. 

Aki ezt választotta, annak innentől kezdve nincs szüksége a szélvédőre kiragasztandó matricára, miután az okosrendszer azonnal rögzíti a vásárlás tényét, amit a parkolóőrök is valós időben látnak a műszereiken. Az online vásárlás egyszerű, gyors, és ki sem kell mozdulni otthonról – hangsúlyozták a témában érintett megkérdezetteink. 

A Városgazda parkolási vezetőjétől megtudtuk: a főutcai ügyfélszolgálaton ezúttal ők sem tapasztaltak hosszú sorokat, így a korábbi esztendőktől eltérően nem kellett mellé megnyitniuk Győri kapui ügyfélszolgálatukat. 

Koós Norbert hozzátette, az alig egy hónapja alkalmazott újítás óta mintegy nyolcezren vásároltak náluk parkolóbérletet, s ebből csupán ötvenöt százaléknyian keresték fel őket továbbra is személyesen – a jókora kisebbség már online szerezte be parkolóbérletét. 

Ugyan az általunk megkérdezettek egybehangzóan azt támasztották alá, hogy az intézkedés jelentős mértékben megkönnyítette az autósok életét, van, aki mégis úgy látja, az internetes adategyeztetés folyamatát még ennél is gördülékenyebbé lehetne tenni. 

Fontos is – tudtuk meg a cég szakemberétől –, hogy minél több építő jellegű kritika érkezzen a rendszer üzemeltetőihez, amennyiben ugyanis szükséges, a felhasználók tapasztalatai mentén készek változtatni a felületen. 

A parkolást azonban nem csak az online felület teszi kényelmesebbé Miskolcon. A területért felelős alpolgármester lapunknak arról számolt be, hogy húsz darab, teljesen új parkolóautomata telepítése van épp folyamatban, de jó párnak cserélik majd ki belső alkatrészeit. 

Badány Lajos kifejtette: az érintőképernyővel ellátott eszközök a gépjármű rendszámának megadásával működnek majd, melyeknél bankkártyával is lehet fizetni. A kedvezményes lakossági, a lakcímhez választható és az intézményi bérletek január 20-áig maradnak érvényben. A parkolóbérletek online megváltására egész évben lehetőségünk nyílik.      

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Képzőművészeti pályázatot hirdettek az Ars Sacrára
MiskolcKultúraEgyház
Péntek, 16 óráig várják a grafikákat, festményeket és kisplasztikákat a Feledy-házban, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál képzőművészeti pályázatára.
Mégis megépülhet a bevásárlóközpont a Bulgárföldön
MiskolcGazdaság
Czipa András országgyűlési képviselő vette kézbe a bulgárföldi SPAR ügyét. A projekt mostanra látható szakaszba lépett.
Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a polgármester
MiskolcGazdaság
Buday Bencével, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA új vezetőjével egyeztetett Tóth-Szántai József polgármester, Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.