Ugrás a tartalomra

Viszlát, Mária! Helló, Ájlin!

Létrehozva
A televíziós sorozatok nagy hatással vannak a miskolci szülők névválasztási szokásaira.
Kép
Fotó: memocipo.hu

Már hagyomány, hogy január végén a Nyelvtudományi Központ közzéteszi az előző évi legfurcsább neveket, amiket az újdonsült szülők kérelmeztek kisbabáik számára. A 2022-es listán olyan kreálmányok szerepeltek, mint a Kolbász, a Felhő, a Hubadúr, a Mese, a Csodálka vagy a Poca. Amíg várunk a tavalyi év legszokatlanabb neveinek válogatására, addig utánanéztünk, melyek voltak azok az anyakönyvezhető keresztnevek, amiket a leggyakrabban kaptak az újszülöttek. 

Míg 2001-ben országosan a Bence, a Dániel, a Viktória és a Vivien voltak divatban, addig tavaly a Dominik, az Olivér, a Hanna és a Léna lettek a legtöbbször választott keresztnevek. A kanyarban volt még a Levente, a Máté, a Marcell, a Noel és a Bence – ezeket a fiúneveket ezernél több fiúcsecsemőnek adták. A lányoknál az Olívia, a Luca, az Emma, a Zoé és az Anna lettek azok a keresztnevek, amelyek mindegyikét legalább hatszáz újszülöttnek adták tavaly. 

Miskolc eltért az országos trendektől. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint elmondható, hogy a különböző televíziós sorozatok nagy hatással vannak a szülők névválasztási szokásaira. Az elmúlt évben például a török filmsorozatok szereplői jelentek meg számos alkalommal a választott nevek között. 

Megtudtuk azt is, hogy a fiúk esetében az elmúlt évben a szülők inkább a klasszikus keresztneveket részesítették előnyben, de a legtöbbször a Noelt és a Nolent szemelték ki, továbbá gyakori választás volt az Attila, a Milán és a Bence is. A lányok esetében erősen visszaköszön a török sorozatok világa: 2023-ban slágernév volt Miskolcon a Zejnep és a Nazira – nagyon sok leánygyermek kapta ezeket, de a Zselyke, az Ájlin és az Azara is gyakran szerepeltek a szülők részéről választott nevek között. 

Miskolcon egyébként 2023ban 3914 újszülött gyermeket anyakönyveztek. A nemek arányáról a hivatal sajnos nem tudott információt szolgáltatni, mert nem végeztek ilyen jellegű adatgyűjtést.
 

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.