Ugrás a tartalomra

Emlékhelyet kapott a Szeghalmy-féle avasi kilátó

Létrehozva
Az emlékhelyen a korábbi kilátó kicsinyített mását és egy emléktáblát helyeztek el, ezeket avatták fel.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A Szeghalmy Bálint tervei szerint megépült avasi kilátónak állított emlékhelyet a Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület. Az emlékpontot hétfőn délután avatták fel a Horváth-tetőn, a közvetlen közelében annak a területnek, ahol valaha a faépület állt. 
Az eseményen Veres Pál, Miskolc polgármestere mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, az Avas teteje jelképes helyszín a miskolciak számára, hiszen ezen a területen összeér a múlt, a jelen és a jövő.

Kép
Az emlékhelyet Veres Pál avatta föl. Fotó: Osztie Tibor

– A Szeghalmy-féle kilátó 1956. decemberében elpusztult, ennek állítunk most emléket. Később 1963-ra épült meg a Hofer Miklós és Vörös György által tervezett mostani kilátónk, ami hatvanadik születésnapjára gyönyörűen megújult. Csak egy rövid séta innen áll a történelmileg kiemelkedő műemlék avasi református templom és annak temetője, régi és új avasi pincék egész sora. A Horváth-tetőre néhány évtizede még kisdobosok és úttörők jöttek ki szabadidejükben kirándulni, ma pedig vadonatúj pihenőpark vár minden korosztályt, és bár az Avas-tetőn még folynak az építkezések, tavasz végére minden elkészül, azokat a hibákat is kijavítják, melyeket a lakosság időről-időre még jelez felénk – mondta el a városvezető.

A polgármester végül hangsúlyozta: egy kiemelkedő színvonalú épületegyüttes lesz az, ami lassan elkészül Miskolc szívében. „Sőt, nemcsak a város szívében, hanem a mi, a miskolciak szívében is, hiszen számunkra ez egy iránytű, egy jelkép, mutatja, hogy itthon vagyunk, hogy hazaérkeztünk és bárhonnan is érkezünk, mutatja azt, hogy közös munkával az elődeink értékeire támaszkodva, a jelen nehézségeit leküzdve a jövő számára építkezünk” – tette hozzá. 

Elhangzott az is, az emlékhely nem pontosan azon a helyen van, ahol valaha a Szeghalmy-féle kilátó állt, hiszen ott ma a játszópark egyik eleme található, viszont annak közvetlen közelében, egy már évtizedek óta nem használt geodéziai mérőpont az alapja annak, ezen áll az építmény kicsinyített mása. 

Kép
Fotó: Osztie Tibor

Kilátók az Avason
Az első kilátó az Avas-tetőn 1906-ban épült ideiglenes jelleggel, mindössze két hét alatt, II. Rákóczi Ferenc tiszteletére. 1907-ben le is bontották. Állandó torony csak szűk harminc évvel később, 1934-ben épült itt, Szeghalmy Bálint, a Deszkatemplom tervezőjének tervei szerint a Deszkatemplomhoz hasonló stílusban. Ezt 1943-ban (más adatok szerint 1942-ben) tűz rongálta meg. 1956 decemberében aztán csaknem teljesen összedőlt: a legenda szerint egy szovjet tank lőtte szét az 1956-os forradalom leverésekor. A ma álló tornyot – ahogyan fentebb is jeleztük) Hofer Miklós és Vörös György tervezte, már nem fából, hanem betonból épült, 1963. augusztus 20-án avatták fel.
 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Borklub chardonnay kóstoló. Fotó: Osztie Tibor
Miskolci Borklub chardonnay borkóstoló: óvilág és újvilág
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Miskolci Borklub idei második rendezvényén, pénteken este chardonnay-k voltak az asztalon.
Csaknem háromszázan versenyeznek az egyetemi körcsarnokban. Fotó: KT
Shito magyar bajnokság Miskolcon: Összetartoznak és erősek
MiskolcSport
Egymást érik Miskolcon a rangos karate versenyek: szombaton az egyetemi körcsarnok a soros.
szavazóköri dobozok választás 2026 MZSP
Választás 2026: Átadták a szavazóköri dobozokat Miskolcon
Miskolc
Szombaton 8 és 12 óra között átadták a szavazóköri dobozokat a szavazatszedő bizottságok elnökei számára a miskolci városházán, a közgyűlési teremben.
hanglemez börze miskolc Fotó: Vidéki Hanglemez Börzék/Bódiné Henrietta
Zenei kincsek a miskolci hanglemez börzén
MiskolcSzabadidő
Bakelitek, CD-k és kazetták között válogathattak a zenekedvelők szombaton a miskolci hanglemez börzén, amelynek a Tudomány és Technika Háza adott otthont.