Ugrás a tartalomra

Elhunyt Péter Barnabás, a Diósgyőri Gimnázium nyugalmazott igazgatója

Létrehozva
A Diósgyőri Gimnázium kedden délután tette közzé a gyászhírt közösségi oldalán.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

„Mély megdöbbenéssel és fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Péter Barnabás, iskolánk nyugalmazott igazgatója. Osztozunk családja gyászában” – olvasható a rövid közleményben.

A 2020-ban Pro Urbe díjjal elismert Péter Barnabás a díjátadás után vele készített interjúnkban beszélt a városhoz és a Diósgyőri Gimnáziumhoz fűződő kapcsolatáról.

„Mindig a Diósgyőri Gimnázium érdekeit néztem, úgy tekintettem a minket körülvevő gazdasági, kulturális és civil életre, hogy erősíteni tudjam a városrész központjában lévő intézményt. Az egyik legnagyobb stabilitást az adja a gimnázium számára, hogy sok egykori diákunk után gyermekeik, majd unokáik is hozzánk jelentkeznek” – emelte ki az iskolavezető.

Péter Barnabás 1978-ban szerezte meg a kémia-fizika szakos középiskolai tanári diplomáját, Diósgyőrben, a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Szakközépiskolában kezdett el tanítani. Pályája elején, éveken át vezette a városi kémia versenyszakkört.

1993-tól tanulmányi igazgató-helyettesi beosztásban dolgozott, az igazgatói posztot 1995-től töltötte be, nyugdíjazásáig. Közéleti szerepvállalásáért 2007-ben „Miniszteri Elismerő Oklevél” kitüntetésben részesült.
 
A tanítás és a vezetői feladatok mellett folyamatosan képezte magát, bővítette ismereteit. Szaktanárként bekapcsolódott egy Magyarországon új képzési forma meghonosításába, amely program elsősorban hátrányos helyzetű személyeknek nyújt tanulási lehetőséget. Miskolc közéletében is évtizedeken át aktívan részt vett, elég csak a Városszépítő Egyesületben végzett munkáját kiemelni.

Ez is érdekelhet

Mégis megépülhet a bevásárlóközpont a Bulgárföldön
MiskolcGazdaság
Czipa András országgyűlési képviselő vette kézbe a bulgárföldi SPAR ügyét. A projekt mostanra látható szakaszba lépett.
Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a polgármester
MiskolcGazdaság
Buday Bencével, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA új vezetőjével egyeztetett Tóth-Szántai József polgármester, Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.