Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.

Alsózsolca helyett Sóskúton épít üzemet az Andrada

Alsózsolca helyett Budapest határában, Sóskúton hozza létre akkufeldolgozó üzemét a szlovén tulajdonú Andrada csoport – derült ki a vállalatcsoport keddi közleményéből.  Mint fogalmaztak: „a sóskúti telephely méretét és logisztikai adottságait tekintve még optimálisabb helyszínnek bizonyult” az alsózsolcainál, és ezért döntöttek a Budapesttől alig 10 kilométerre fekvő település mellett. 

Több mint húsz év után modernizálták a sterilizálót  

A betegellátás fejlesztése, illetve a betegbiztonság további javítása érdekében szükségessé vált a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház területén működő központi sterilizáló épületrész generál felújítása. Önerőből, 250 millió forintos beruházással februárban kezdi meg működését a megújult egység.

Rendészeti bejárás

Roncsautók elhelyezése, parkolás és közterületen való alkoholfogyasztás. Leginkább ezek a problémák zavarják a 17. választókörzetben élőket. Ezt már Bartha György, a kerület képviselője mondta híradónknak, aki a MIÖR igazgatójával, Szabó Ferenccel tartott bejárást a körzetben.
 

Ez is érdekelhet

Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a polgármester
MiskolcGazdaság
Buday Bencével, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA új vezetőjével egyeztetett Tóth-Szántai József polgármester, Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.