A Kuruc u. 65./A alatt található épületegyüttesben hat épületszárny található. Ebből háromban jelenleg is bölcsődei nevelés folyik, hat nevelési egységben. Az épület további szárnyaiban tankonyha működik.
A „Diósgyőri Bölcsőde fejlesztése” című, a Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló bővítés során az épület bölcsődei épületrésze egy újabb szárnnyal gazdagodik, melynek eredményeként a kapacitás két nevelési egységgel, 28 fővel növekszik, és a jelenlegi épület egyes helyiségei is megújulnak. Az új gondozóegység a meglévő épület szerves folytatásaként épül majd meg oly módon, hogy továbbra is egységes intézményi helyiség-struktúra alakuljon ki – olvasható a közleményben.
Mint írják, a projekt eredményeként a bölcsőde infrastrukturális és energetikai fejlesztése támogató környezetet teremt a kisgyermekek nevelésének, gondozásának, illetve növeli a bölcsődében dolgozók és közvetetten a szülők komfortérzetét. A tervezett eszközbeszerzés korszerű játszó- és nevelési eszközökkel segíti majd a gyermekek fejlődését.
Fejlesztik a Diósgyőri Bölcsődét
Létrehozva
A tervek szerint huszonnyolc új férőhellyel bővítik szeptember végére a Kuruc utcai bölcsődét, hozzájárulva ezzel a bölcsődei férőhely hiány enyhítéséhez – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
Ez is érdekelhet
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
Filozófiai kávéházat nyitottak Miskolcon
Havonta egyszer ülnek össze, akik közösségük bölcsességéhez fordulnak, hogy boldogabb életet élhessenek. A szervezővel, Molnár Erzsébettel beszéltünk a helyszínen, a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban.