Ugrás a tartalomra

Eddig kétszer nézték festővászonnak a megújult Avasi kilátót, az „alkotások” viszont nem lettek maradandók

Létrehozva
A megújult tévétornyot antigraffiti bevonattal látták el, a rendészet rendszeresen ellenőrzi azt és kamerák is őrzik az Avas-tető rendjét.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Vasárnapra és hétfőre virradóra is összegraffitizték az Avasi kilátót, a falfirkákat azonban néhány órán belül eltüntették az épületről – tudta meg a minap.hu. Miskolc főépítésze szerint a jövőben sem lesz ez másként, a felújítás előtt eldöntötték: nem fogják hagyni, hogy ismét folyamatos rongálások áldozata legyen a város jelképének számító épület.

– Az Avasi kilátó az elmúlt időszakban folyamatosan ki volt téve a különféle rongálásoknak, graffitikkel és egyéb, nem oda illő firkákkal csúfították el. A munkálatok kezdetekor úgy döntöttünk, nem hagyjuk ezt tovább, nem azért újítottuk ugyanis fel, hogy ismét itt élje ki magát néhány önjelölt, magát művésznek gondoló ember. Éppen ezért megszerveztük az épület védelmét, több intézkedést is tettünk – hangsúlyozta Szunyogh László.

Először is antigraffiti bevonattal látták el az egész épületet, így aztán a megfelelő technológiával könnyedén, nyom nélkül el tudja távolítani a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a kéretlen alkotásokat. Nem bízták véletlenre azt sem, hogy mikor, ki találja meg az esetleges firkákat, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) avasi járőrszolgálata mindennap ellenőrzi a kilátót és környékét. Amennyiben graffitiket találnak, azonnal értesítik a városüzemeltető céget, melynek munkatársai a lehető leghamarabb intézkednek.

Aztán ott vannak még a kamerák is, melyekből jó néhányat telepítettek az Avasi kilátóra és környezetébe is – teszi hozzá Szunyogh László. „Éppen ezeknek köszönhetően készültek meglehetősen jó minőségi felvételek a vasárnapi és a hétfői rongálások elkövetésekről, melyek birtokában az önkormányzat megtette a szükséges intézkedéseket, a továbbiakat már a rendőrség intézi” – húzta alá.

A főépítész végül arra is felhívta a figyelmet: nem érdemes a kilátót firkálni, a graffitizés ugyanis bűncselekmény, és a város nagyon komolyan fel fog lépni ezzel szemben. Kiemelte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hasonló eseteknek súlyos következménye legyen – nem csak az Avasi kilátó esetében.
 

Ez is érdekelhet

Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a polgármester
MiskolcGazdaság
Buday Bencével, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA új vezetőjével egyeztetett Tóth-Szántai József polgármester, Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.