Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc – Kísérleti program Miskolcon, klímaadaptációs konferencia, Juli mama elintézte

Létrehozva
Az elmúlt huszonnégy óra legfontosabb miskolci hírei egy percben. 



Kísérleti program Miskolcon
A leszakadó településrészeken élő emberek munkába állását célozó kísérleti program indult Miskolcon. A 4IM 2021 novemberében indult. 300 embert vontak be a Tetemvárról és a Bábonyi bércről. A programnak köszönhetően már több, mint 10 ember talált állást.

Klímaadaptációs konferencia
Az éghajlatváltozás veszélyei és a városi klímaadaptációs lehetőségek is szóba kerültek csütörtökön a több mint zöld konferencián. A fenntartható városok idei országjáró programsorozatának első állomása Miskolc volt. A  környezet és klímavédelmet a várospolitika egyik központi témája.

Juli mama elintézte
Hamarosan megszólal az Aranykor Idősek Otthon zongorája. Az intézmény az egyik lakó, Juli mama kezdeményezésére kapta meg a hangszert még decemberben az egyik országos rádió közbenjárásával. Március 8-án, nőnap alkalmából Blaskovics Bence, zongoraművész játszik majd az idősek otthona lakóinak.
 

Ez is érdekelhet

Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a polgármester
MiskolcGazdaság
Buday Bencével, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA új vezetőjével egyeztetett Tóth-Szántai József polgármester, Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.