Ugrás a tartalomra

A szűrőtől a szüretig

Létrehozva
A Miskolctapolcai vízmű vezetőgépésze tavaly töltötte negyvenötödik esztendejét a vállalatnál.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Horváth Ferenc első és egyetlen munkahelyén, a MIVÍZ Kft. akkori jogelődjénél 1978. augusztus 14-én karbantartási osztályon helyezkedett el. A Mivízes dolgozók szaktudása és elköteleződése azonnal magával ragadta – rögtön megérezte, hogy jó közeget választott. Miskolc ivóvizes létesítményeinek alapos kiismerését követően, húszéves munkatapasztalattal került aztán a város ivóvízellátásáért döntően felelős Miskolctapolcai vízmű élére.

Az ő szakmai segítségével vitték véghez 2015-ben azt a közép-európai viszonylatban is kimagaslónak számító technológiai fejlesztést, amelynek révén a fogyasztók vezetékein áramló csapvizet ma már 20 nanométer-pontossággal szűrik át, és tisztítják meg a legkisebb baktériumoktól is. Szakmájuk összetettségét jelzi, hogy számos gépészeti, elektronikai és vegyszerhasználati tudásanyagból kell meríteniük.

Kép

Horváth Ferenc azonban nem csupán azzal törődik, hogy a legkiválóbb karsztvizet önthessük a poharunkba. A minőség folyamatos és szigorú nyomon követése mellett például a 2022-es energiaár-robbanásakor feladatának tekintette, hogy szivattyúik hatékonyságát növelje – mindezzel éves szinten több millió forintot spórol meg azóta a cég. Figyelme a vízellátás komplex rendszerének legapróbb részleteire is kiterjed.

A reggeli műszakátadásokat el nem mulasztaná. Vallja, hogy szakemberei elszántsága a derűs munkahelyi légkör mellett a felmerülő problémák mélyreható és nyílt átbeszélésén nyugszik. – Ahol összetartó a közösség, ott öröm dolgozni. Szaktudás, csapatmunka és helytállás – summázta Horváth Ferenc. Majd látogatásunk végén elárulta: hivatásának jövő év végéig tervez még élni – ezt követően négy unokájának és hobbijának, a baracktermesztésnek fog.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.