Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.

Régészeti Látványtár nyílt

Megnyílt a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványtára a Tímármalom utcában. Az egyedülálló kiállítás arra a kérdésre ad választ, hogy hogyan kerül egy műtárgy a földből a vitrinbe. Az interaktív tárlat a régészet mellett számos irodalmi és miskolci vonatkozást is rejt.

Ingatlanpiaci körkép

Fellendülő ingatlanpiacot prognosztizálnak a szakemberek. Az év első felében stagnálnak majd az árak, a második félévben azonban áremelkedés várható. 2023-ban elsősorban kényszereladások történtek Miskolcon. Városunkban még kevésbé jellemző a befektetési célú ingatlan vásárlás, pedig megtérülés tekintetében kiemelkedő helyen áll Miskolc.

Egy miskolci cég lett a CineFest főszponzora

Történetében először egy miskolci cég lett a CineFest főszponzora. Az egyik prémium autókat forgalmazó márkakereskedés ügyvezetője és a filmfesztivál igazgatója 3 évre szóló megállapodást kötöttek. Magyarország legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját idén szeptemberben már 20. alkalommal szervezik meg. 

Ez is érdekelhet

Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Rendőrök a zebráknál – megkezdődött az új tanév
Szelíd motorosok a serdülőkre leselkedő veszélyek ellen
MiskolcÉletmódEgészség
Emlékszik a Szelíd motorosok főhőseire, Billyre és Wyattra, akik egy sikeres drogbizniszt követően Harley-Davidsonjaikon indulnak útnak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra? A szabadságot azonban nem találják meg, útjuk tragikus véget ér.
Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.