Ugrás a tartalomra

Rendszeresen járőröznek az Avason

Létrehozva
Csaknem fél év telt el azóta, hogy megkezdte szolgálatát a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIŐR) közterület-felügyelő párosa, mely napi rendszerességgel és állandóan járőrözik az Avas városrészben a lakosság megelégedésére – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
Kép
Fotók: MIŐR

A közlemény szerint a nyár végén beindított rendészeti modell célja az, hogy a város egyik legsűrűbben lakott városrészén feltérképezzék azokat a problémákat, amellyel kapcsolatosan az intézmény hatáskörrel rendelkezik. A munkatársak a fentieken túl kitérnek minden olyan eseményre és körülményre is, amelyek rendezésére a társosztályok, szolgáltatók útján lehetőségük nyílik.

Kép

A járőrtapasztalatok, illetve a lakossági jelzések összegzése érdekében a múlt hétvégén tartott nagyobb volumenű ellenőrzésükbe bevonták a MIÖR csapatszolgálatát is. Az eseményen aktívan vett részt Szarka Dénes önkormányzati képviselő is, aki a délelőtt folyamán folyamatosan segítette és figyelemmel kísérte a MIŐR munkatársainak munkáját – olvasható a közleményben.

Mint írják: ezt az eredményesen működő szolgálati formát a jövőben más városrészekre is szeretnék kiterjeszteni. Az elképzelés megvalósítása érdekében máris megkezdték a vasgyári és komlóstetői körzetek előkészítő feltérképezését.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.