Ugrás a tartalomra

Mi Hazánk: nyilvánítsák terrorszervezetté az antifa tömörüléseket

Létrehozva
Az antifa mozgalomhoz tartozó tömörülések terrorszervezetté nyilvánítását sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom fővárosi elnöke.
Kép
Mocsári László archív felvétele a párt miskolci tüntetéséről

Vékony Csongor felidézte: pártja tavaly már benyújtott egy ilyen tartalmú törvényjavaslatot, amelyet azonban "a kormány a baloldallal karöltve söpört le az asztalról".

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hatóságok elutasították "a nemzeti oldal" területfoglalási kérelmeit, így nem tudnak megemlékezni az 1945-ös kitörés német és magyar "hőseiről", akik "a vörös veszedelemtől védelmezték hazánkat és ezáltal Európát".
   
A kormány és a rendőrség felelőssége, ha bármilyen rendbontás történik a következő napokban. Budapest közbiztonságát azzal lehetett volna leginkább garantálni, ha engedélyezik a korábbi években is fegyelmezett keretek között zajló megemlékezést - mondta.
   
Vékony Csongor kifogásolta, hogy a rendőrség mindeközben vonulásos tüntetésre adott engedélyt "a terrorszervezetekkel együttműködő antifasiszta csőcseléknek".
   
Az antifa mozgalom tagjai cselekedeteikhez "nemzetközi társszervezeteiktől is toboroznak kommunista lelkületű tettestársakat" - tette hozzá.
 

(MTI)

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.