Ugrás a tartalomra

Miskolc Televízió: még több Sportpercek

Létrehozva
Ettől a héttől a hagyományos keddi alkalmon kívül csütörtökön is jelentkezik a városi televízió sportmagazinja.

Még magasabb fokozatba kapcsol a Miskolc Televízió. A február elején indult és újraindult műsorok után újabb változás jön: ezentúl hetente kétszer, kedden és csütörtökön a híradó után 18 óra 25 perctől jelentkezik a Sportpercek. 

– A műsorban foglalkozunk a városban működő egyesületek, és egyéni sportolók munkájával, eredményeivel. A riportok, összeállítások segítségével bepillanthatnak a nézők a kulisszák mögé is. Kollégáink beszámolnak a Miskolchoz kötődő sporteseményekről, az edzések, a versenyek, és a mérkőzések hátteréről is – írja a televízió szerkesztősége.

A sportmagazinok mellett újra rendszeresen jelentkezik a városi tévé Miskolc élvonalbeli klubjainak bajnoki, kupa és felkészülési mérkőzéseinek közvetítésével is. Kiemelt találkozóknál élő közvetítéssel, egyébként pedig felvételről követhető nyomon szinte minden hazai, esetenként több idegenbeli találkozó. 

Február 15-én a Miskolc Ma után láthatják a Sportperceket, 19 óra 25 perctől pedig a DVTK Jegesmedvék és a Budapest Jégkorong Akadémia mérkőzését, felvételről.

A Sportpercek keddi adása:

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.