Idén is segítettek a miskolci rendészek a favágásban a Baráthegyi Majorságban. A Szimbiózis Alapítvány tavaly korszerűsítette fűtését, azóta faelgázosító rendszert használnak már a bentlakásos otthonokban.
Ehhez volt szükség a fa aprítására, amire a MIÖR munkatársai már másodszor jelentkeztek önkéntesen – mondta el Bor Imre, a Miskolc Televízió Híradójának a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) járőrszolgálati osztály szakreferense elmondta.
– A közeli fatároló feltöltése az elsődleges feladatunk annak érdekében, hogy minél közelebb legyen a lakrészhez a tűzifa mennyiség, tehát ne kelljen pótolni egy jó darabig – mondta.
Szabó Ferenc, a MIÖR igazgatója azt mondta a már meglévő együttműködést szeretnék új alapokra helyezni és kibővíteni. „Múlt pénteken reggel ültünk le elnök úrral egyeztetni, hogy miben tudnánk segíteni, ennek lett eredménye a mostani favágás. Több, mint harminc kollégám jelentkezett erre a munkára, van köztük olyan, aki még éjszaka szolgálatban volt és pihenés nélkül érkezett segíteni. Nekik nagy öröm, hogy segíthetnek ezeknek az embereknek” – tette hozzá.
A Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a tavalyi rezsiválság idején az energiáért 72 millió forintot fizettek, ez indokolta a fűtési rendszer cseréjét. Jakubinyi László elmondta, a faelgázosító kazánokkal 35-40 millió forinttal sikerült csökkenteni az energiaköltségeiket, így a meglévő hét faelgázosító kazán mellé további kettőt terveznek beszerezni. Mint hozzátette, a rendészek által feldolgozott fa körülbelül másfél szezonra lesz elég.
A MIÖR igazgatója és az Alapítvány elnöke egyeztettek az együttműködés jövőjéről is, a favágás mellett közös palántázást is terveztek.
Segítség a Szimbiózisnak – Rendészek vágták a fát a Baráthegyen
Létrehozva
A MIÖR-ből összesen több mint harmincan segítették a Szimbiózis Alapítványt abban, hogy probléma nélkül tudjanak fűteni a majorságban.
Ez is érdekelhet
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.