Ugrás a tartalomra

Több gyerekjogi képviselőt és összefogást szorgalmaznak a szocialisták

Létrehozva
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamenti frakciója már a kegyelmi botrány kirobbanását megelőzően a kormányhoz fordult a gyermekvédelem megerősítése érdekében. 
Kép
Fotók: Mocsári László

„Történelmének legsúlyosabb botrányába került az Orbán-rendszer” – hangzott el az MSZP Miskolcon tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a párt helyi önkormányzati képviselőjétől. Bazin Levente az eseményen felidézte: február 2-án derült ki, hogy az államfő még tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazást eltussolni próbáló, letöltendő börtönbüntetésre ítélt K. Endrének

– Az ilyen botrányos körülmények között távozó, Orbán-báb köztársasági elnöknek is élete végéig jár a tiszteletdíj, ami most havi 4,5 millió forint. Jár még lakás, három fős titkárság és autó is – mutatott rá a Velünk a Városban politizáló képviselő. Mint fogalmazott: Novák Katalin és Varga Judit nem azért mondtak le, mert hibáztak, hanem azért, mert mindez kiderült; „Orbán Viktor keresztény, családvédő politikája hazugság volt” szerinte.

Kép

Ezt követően a párt társelnöke felidézte: ő maga már tavaly aggodalmát fejezte ki, mennyire lecsökkent a gyerekjogi képviselők száma Magyarországon. Majd a kegyelmi botrány kirobbanásával újabb, írásbeli választ igénylő kérdésekkel bombázta meg a kormányt, hátha felfigyelnek a problémára – idézte fel Komjáthi Imre miskolci látogatásán.

Ahogy arról beszámolt: 2022-ben mindössze 23 gyerekjogi képviselő dolgozott az egész országban, így „a területen végrehajtott létszámleépítés egészen biztosan nem szolgálja gyermekeink érdekét”. Rámutatott, annak ellenére, hogy a gyerekvédelem a kormányzati kommunikáció egyik fő témája, a kormány megszólalásai és döntései között ellentmondás van.

– Ha a kormány valóban nemzeti érdekként kezelné gyermekeink védelmét, akkor fejlesztené a gyermekvédelem rendszerét, az elérhető szolgáltatásokat. Biztosítaná a gyermekeket jogaik gyakorlásában, és elsősorban megvédené őket – szögezte le a társelnök.

Kép

Varga László úgy véli, „jól látni, hogy a rendszer a bukása felé halad”, azonban ehhez szerinte az ellenzéki pártok is kellenek. Az MSZP álláspontját ismertetve elmondta: a június 9-én tartandó helyhatósági és EP-választásokon elengedhetetlennek tartják a közös fellépést. Az MSZP elnökhelyettese kiemelte: legalább ennyire lényeges, hogy a köztársasági elnökválasztást közvetlenné tegyék. Korábban meghirdetett aláírási kezdeményezésüket ezért erre vonatkozó ponttal bővítették ki.

Bazin Levente végezetül hangsúlyozta: péntek délután fél 5-től az Erzsébet térre várják a demonstrálni szándékozókat; egyúttal jelezte, petícióikat a Corvin u. 9. alatti MSZP Politikai Centrumban hétfőtől szerdáig 9 és 14 óra között lehet aláírni.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.