Ugrás a tartalomra

Termálfürdőben  a legjobbak között

Létrehozva
A tíz legnépszerűbb termálfürdős város között ott van Miskolc is a 2023-as vendég éjszakák számát illetően, a belföldi vendégforgalom alapján. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Csaknem 300 ezer ember nem tévedhet. Nemrégiben publikálta a településszintű turisztikai adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ebből az adatsorból a termalonline. hu válogatta le azokat a településeket, ahol termálfürdő és/vagy termálszálló található. A szakportál azt vizsgálta, miként alakult tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma. Ők is megemlítik, hogy egyes településeken ezek a fürdők csak egy-egy attrakcióként jelennek meg a sok között, máshol ez az első számú vonzerő. Azt már mi állítjuk, hogy Miskolc az előbbi kategóriába tartozik. 

Nos, az adatokat böngészve megállapíthatjuk, hogy Budapest egy külön kategóriát képvisel. Tizenegyszer annyi vendégéjszakát produkáltak a fővárosi szállodák, mint az utánuk következő településeken. Csak a külföldiek által eltöltött éjszakaszámot nézve pedig közel hússzoros a különbség. 

És a belföldi vendégek által eltöltött éjszakaszámok alapján is utcahosszal vezet Budapest. Ebben az összevetésben a további sorrend: Hajdúszoboszló, Hévíz, Zalakaros, Gyula és Bük – majd alig lemaradva Miskolc következik. Tavaly összességében mintegy 298 ezer vendégéjszakával büszkélkedhetett a borsodi vármegyeszékhely, ezzel mások mellett például Visegrádot (265 ezer vendégéjszaka), Egert (259 ezer), valamint Nyíregyházát (244 ezer) is megelőzve. 

Fontos azonban megjegyezni – figyelmeztetett a termalonline.hu is –, hogy a KSH a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakákról közölt adatokat – a települések teljes vendégforgalma ennél magasabb, hiszen a statisztikai hivatal adatsorában a magánszálláshelyek adatai nem szerepelnek. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Downhill Országos Bajnokság 2026 eredményhirdetés
Magyarország legjobb hegyikerékpárosai Lillafüreden küzdöttek a bajnoki címért - íme az eredmények
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Vasárnap eldőlt, kik 2026 magyar bajnokai. A Lillafüredi Libegőparkban rendezték meg hétvégén a Downhill Országos Bajnokság 2026 versenyt.
tűzoltó
A Híd-dűlőbe riasztották a miskolci és diósgyőri tűzoltókat
MiskolcHavaria
Hétvégi ház égett Miskolc Pereces városrészében vasárnap délután.
Szeles utca
Három hétre megváltozik a közlekedés Miskolc egyik fontos csomópontján – ezek a buszok járnak másképp
Miskolc
Nemcsak az autósoknak, a buszozóknak is érdemes készülniük: a Szeles utcai felújítás három hétre alaposan átrajzolja a környék közlekedését.
miskolci FUX Zrt.
Négy nap alatt 8,32 megawattóra: így csökkentette áramfogyasztását egy miskolci gyár a hőhullám idején
MiskolcGazdaság
Nem leállította a termelést, hanem átszervezte a miskolci FUX Zrt. a hőhullám idején.