Ugrás a tartalomra

Géza bácsi fogorvosi rendelőjébe szívesen tértek be az emberek

Létrehozva
Kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötte miskolci otthonában Lóczi Géza Gergelyt Mokrai Mihály önkormányzati képviselő kedden délután.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A jubileumi eseményt a családtagokkal is megünnepli majd a hétvégén Lóczi Géza Gergely, Géza bácsi – kérte, hogy így szólitsuk -, aki felkészülten várta az önkormányzat munkatársait és a sajtó képviselőit. Az asztalon relikviák sora hevert, mindegyik egy emlék Géza bácsi számára, hiszen életének jelentős szakaszait jelölik a tárgyak. Egy-egy történet is fűződik a tárgyakhoz, melyeket szívesen el is mesélt az idős fogorvos. Azt is megtudtuk, hogy amikor diplomát szerzett, még nem volt külön választva a fogorvosi képzés, általános orvosi képesítést követően lehetett belőle fogorvos és szájsebész. Frissen szerzett tudásával 1956-ban a Semmelweis Kórházban helyezkedett el, majd 36 évig dolgozott ott. Később magánpraxist nyitott és egészen idős koráig tartotta rendben a páciensek fogsorát és kicsit a lelkét is, hiszen hozzá beszélgetni is jártak az emberek – mesélte.   
 

Kép

Házasságából három gyermeke született, a legnagyobb leány és két fiú. Egyik fia szintén orvos lett – büszkélkedett Géza bácsi. Dédunokája még nincs, viszont öt unoka szólíthatja nagypapának. Mindig szerette a munkáját és ma sem tétlenkedik. Minden nap kimegy a lakásból, elintézni valamit vagy csak sétálni egyet a belvárosban. Autót is vezet még időnként. Ha pedig az időjárás már lehetővé teszi, akkor a Mályiban lévő telkére igyekszik, ahol a kiskertet műveli. Azért a nagyobb kiruccanásokhoz már igényli a segítséget, kísérettel megy – hangsúlyozta. Géza bácsi elárulta még azt is, hogy az Avason is van egy pincéje, de oda már csak nagyon ritkán jut el. 

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.