Ugrás a tartalomra

Virágos jó kedvvel fogadta a születésnapi köszöntést Erzsike néni

Létrehozva
A kilencvenéves néni gyönyörű horgolt és hímzett terítői a mai napig ékességei szobájának.
Kép
A születésnapi köszöntés ünnepi pillanata. Fotók: Osztie Tibor

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte hétfő délután Boros Pálnét Miskolc város részéről Varga Andrea alpolgármester virággal. Édességgel és oklevéllel pedig Szomorné Takács Tünde, a miskolci polgármesteri hivatal Szociális és Köznevelési Osztályának csoportvezetője kedveskedett neki. 

Az ünnepelt lánya, Perge Józsefné diósgyőri otthonában fogadta a vendégeket, ahol három éve élnek együtt. A lánya kérdésünkre elárulta, hogy Erzsike néni ténylegesen február 28-án, szerdán tölti majd be a 90. évet. A különleges alkalomra felnőtt unokája, József is ellátogatott, aki a szomszéd házban lakik. 

- Nagyon örülök a születésnapi köszöntésnek. Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig fogok élni, mert sok mindenen mentem keresztül, több műtétem volt – osztotta meg Boros Pálné, Erzsike néni. - Vasárnap a családommal, a keresztlányommal ünnepeltem és boldog voltam, hogy körülvettek. Egyébként két lányom, két unokám és öt dédunokám van. Viszont a másik lányom Dunakeszin lakik, úgyhogy ő ritkábban tud jönni – fűzte hozzá. 

Kép
Jól elbeszélgettek.

A születésnapos elmondta, hogy a szabolcsi Nagyhalászról származik, ahol tíz hold földet műveltek édesanyjával és testvéreivel. Azt sem rejtette véka alá, hogy szerinte a hosszú élet titka a munka és büszke rá, hogy egy haragosa sincs. 

- Öten voltunk testvérek, de már csak én maradtam. Belenőttem a földmunkába, meg az állattartásba a ház körül. A nagyobbik bátyám már fiatal korától ment szántani, vetni anyukámmal a földekre. Én pedig 12 évesen a kistestvéremre vigyáztam, mert édesapám katona volt – mesélte. 

Hozzátette, hogy amíg tudott, szívesen dolgozott a saját kertjében Parasznyán, ahol hetven évig élt. Megtudtuk, hogy úgy kerültek oda, hogy a bátyja a bányában kapott munkát. Emellett a sütés-főzés és a kézimunka volt még fontos számára. Terítőket horgolt többféle technikával és ruhaneműt, sőt függönyt is hímzett. Manapság minden napját imádsággal kezdi, majd tévézéssel folytatja. Az is kiderült, hogy a Rex felügyelő a kedvenc sorozata. Délutánonként pedig szívesen kiül a teraszra, ahol a szomszédasszonyok integetnek neki – ecsetelte.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.