Ugrás a tartalomra

Nem farsangi felvonulás volt, hanem rögtönzött akció a gyalogosok elsőbbségéért

Létrehozva
Rendőrségi figyelemfelkeltő flashmobot rendeztek szerdán délután az Autóbusz-állomás és a Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus székesegyház közötti osztott zebránál.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az eseményt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság kezdeményezte. Danyikó Zoltán, a B.-A.-Z. Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság megbízott titkára elmondta, hogy az akcióval a gyalogos átkelőhelyekre, és a járókelők biztonságos közlekedésére szerették volna felhívni a figyelmet annak érdekében, hogy mind a gyalogosok, mind pedig az autósok fokozott óvatossággal közelítsék meg a zebrákat, hogy elkerüljék az elütéses baleseteket.  A törzsőrmester kiemelte, hogy a baleseteket gyakran az olyan türelmetlen gépjárművezetők okozzák, akik a zebrán nem biztosítják a gyalogosok elsőbbségi jogát. Mint mondta, a rögtönzött akció azt kívánta elérni, hogy megerősítsék az autósokban azt a tudatot, hogy a gyalogos átkelőhelyen a gyalogosnak van elsőbbsége. 

Kép

A rendőrség a Miskolci Johannita Lovagokat is bevonta az akcióba, akik teljes vállszélességgel az ügy mellé álltak, hiszen ők is úgy gondolják, hogy a közlekedésben fontos, hogy az emberek türelmesek és udvariasak legyenek önmagukkal és egymással szemben is, és tartsák be a szabályokat. A lovagok a gyalogosok átkelését segítettek az akcióban. Testükkel és pajzsaikkal védelmezték a gyalogosokat. Ez a cselekedet átvitt értelemben a gyalogos átkelőhelyet jelenítette meg.  

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Az eseményen összesen tizenegy lovag jelent meg. Nyolcan az autók útját állták el, hárman pedig a gyalogosokat kísérte a zebra egyik oldaláról a másikra. A helyszínt rajtuk kívül a rendőrség is biztosította. Megtudtuk, hogy a rendőrség idén még több hasonló eseményt szervez majd.

Ez is érdekelhet

Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.