Ugrás a tartalomra

Egyetlen település sem lehet biztonságban

Létrehozva
Miskolc megérdemel egy zöld védelmet és egy zöld programot, a Panel plusz program pedig jó lehetőség lenne a városnak, hangzott el a Demokratikus Koalíció (DK) és a Lehet Más a Politika (LMP) Zöld védelem Miskolcon című hétfői közös sajtótájékoztatóján.
Kép

Hegedűs Andrea, a DK országgyűlési képviselője és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a DK miskolci irodájában megtartott sajtótájékoztatón a klímavédelemről, a Panel plusz programról és a magyarországi akkumulátor gyártó és feldolgozó üzemekről beszéltek, utalva az alsózsolcai sikertörténetre. 

Hegedűs Andrea, a DK által, egy 1000 fős mintán végzett felmérés eredményére hivatkozva azt mondta, hogy főként a társasházakban és a panellakásokban élő kispénzű nyugdíjasoknak és családoknak van szüksége a Panel plusz programra. Ismertetése szerint ennek a programnak a lényege az, hogy Európai Uniós forrásból önrész fizetése nélkül egy energetikailag korszerű, felújított, leszigetelt lakásban élhetnének akár a fiatalok, akár az idősebb korosztály. Miskolc lakónegyedei eléggé elöregedettek, az ’50-es ’60-as és ’70-es években épültek, és a családok többségének nincs arra módja, hogy állami segítség nélkül felújítsák ezeket a lakásokat. A program lehetővé tenné azt, hogy ezek a családok korszerű lakásokban éljenek, amivel rezsit spórolnának meg. A képviselő hozzátette azt is, hogy a program hozzájárulna, sőt elengedhetetlen Miskolc klímasemlegességének eléréséhez és az unió által sürgetett zöld átállás megvalósításához is. 

Az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban a meglátása az, ha minden, a kormány által tervezett beruházás megvalósul, akkor Magyarország egy akkumulátorgyártó rémhatalommá változik, illetve erre a szintre süllyed. 

Kép
Fotók: Mocsári László

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke azt mondta, hogy a párt elég sokszor nyújtott már be olyan határozatot az Országgyűlésnek, amelyben évi százezer lakás szigetelésére, energetikai korszerűsítésére tett javaslatot, de ezeket a kormány mindig lesöpörte az asztalról, pedig – úgy véli –, hogy ez nem csupán energiahatékonysági kérdés, hanem nagyon komoly energiamegtakarítási kérdés is.  A társelnök beszélt a magyarországi akkumulátor gyártó és feldolgozó üzemekről is. Úgy látja, hogy a kormány egyszerűen nem foglalkozik azzal, hogy az emberek nem akarnak veszélyes akkumulátorgyár, illetve akkumulátorhulladék feldolgozó üzem mellett élni. Szerinte a kormány leggyakoribb receptje az ilyen esetekre az, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítja a területet, ami után már nem érvényesek rá az olyan általános szabályok, mint például a környezetvédelmi hatástanulmány készítése. Szerencsére ezt Alsózsolca megúszta. De, mint a társelnök fogalmazott: egyetlen település sem lehet biztonságban, ezért a párt országos akkuhulladék-figyelő programot indított. Ennek értelmében bárki, aki egy településén valahol, vagy a közelében észrevesz akkuipari hulladékot, jelezheti azt a párt akkuhulladékfigyelő rendszerében, amely a párt honlapján található.

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.