Ugrás a tartalomra

Fidesz-KDNP: "Már korábban javasoltuk a kedvezményes bérletek bevezetését"

Létrehozva
Ez felvetette, ez megvalósította, a legkisebbek pedig egy jegy árán vehetnek havi bérletet.
Kép
Képünk a Fidesz-KDNP egy korábbi sajtótájékoztatóján készült. Fotó: Mocsári László

Sajtótájékoztatót tartott a városellenzéki frakciószövetség csütörtök délelőtt a Szent István téren "A Fidesz-KDNP 2021-ben javasolta, most megvalósul a kedvezményes bérletrendszer Miskolcon" címmel.

Hollósy András KDNP-s önkormányzati képviselő szerint kritikus helyzetet vészelt át a miskolci közlekedés az elmúlt öt évben. Emlékeztetett, a városellenzéki frakciószövetség több alkalommal is hangot adott nemtetszésének.
- Abban, hogy a cég nem tudja, merre kell menni, nem a buszvezető a hibás, hanem azok az állapotok, amik az MVK Zrt. jelenlegi helyzetéért felelősek - hangoztatta a sajtótájékoztatón Hollósy András.

A városvezetés és a Fidesz-KDNP álláspontja eltér ezen a ponton: míg a Velünk a Város szerint a cég a több éve elmaradó állami támogatás hatásait nyögi, az ellenzéki frakciószövetség álláspontja szerint az önkormányzatnak kellene több forrást biztosítania a tömegközlekedéshez.

Bajusz Gábor fideszes képviselő szerint ők már évekkel korábban jelezték, hogy az irány nem megfelelő.
- 2021-ben felhívtuk a városvezetés figyelmét, hogy nemcsak a járatsűrítés fontos, hanem az is, hogy a miskolciak kedvezőbb áron tudják igénybe venni a szolgáltatást.

Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője hozzátette: a Fidesz-KDNP frakció megszavazta, hogy a 14 éven aluliak jóval olcsóbban vehessék igénybe a buszokat és villamosokat. – Ezt jó iránynak tartjuk, viszont csak kezdőlépésként tekintünk rá – szögezte le Molnár Péter.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.