Ugrás a tartalomra

Indokolt a ligetesítés a belvárosban

Létrehozva
A túl sok burkolt terület elviselhetetlen felmelegedést okozhat a nyári melegben a városban.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: mocsári László (2023)


A Vörösmarty városrészben új parkot készülnek kialakítani Vörösmarty Liget néven. Ehhez civil kezdeményezésre feltörik a térkövet az Arany János utcán és tizenkét facsemetét ültetnek el március végéig. A változtatásra a nyári melegekben elviselhetetlenségig felforrósodó placc miatt van szükség. A témáról nem régen írtunk.

Most pedig azt jártuk körül, hogy milyen káros hatásokhoz vezet a nagyvárosban, ha túl sok burkolt terület van.

- Azért, hogy az ember kényelmesen tudjon közlekedni gyalogosan, vagy autókkal és ne kelljen sárban járni, mesterségesen burkol különböző területeket. Ma már a térkő kultúráját éljük, hiszen ez az egyik legkedveltebb burkolóanyag a városban – nyilatkozta szerkesztőségünknek Nagy Dezső, Miskolc Polgármesteri Kabinetjének klímavédelmi csoportvezetője.

Majd elmondta, hogy ennek eredményeképpen egyre nagyobb területet fednek le szilárd, nem vízáteresztő anyagokkal, amelyek magukba szívják a hőt és jobban felmelegszenek, mint a környezetük. Azok a városrészek, ahol magas a beépítettség és a burkolt felületek aránya, sokkal inkább felmelegszenek, mint a környezetük. Ez az úgynevezett hősziget-hatás, ami azt eredményezi, hogy a belváros akár 4-10 fokkal melegebb lehet, mint a város kertes lakóövezetei – magyarázta.

Hozzátéve, hogy télen ez kedvező, nyáron azonban szélsőséges meleget, légköri aszályt okozhat a belvárosban, amitől szenvednek az emberek és a növények is. Ez abban is megnyilvánulhat, hogy a fáknak megbetegednek, leszáradnak a levelei, kiégnek a gyepek – említette.

- A másik komoly gond, hogy a burkolt felületek nem eresztik át a csapadékot, hanem a felszínükön gyorsan összegyülekezik. Az önkormányzat feladata, hogy megoldja a csapadékelvezetést, ami a burkolt felületek kiterjedésének növekedésével egyre nehezebb feladatot jelent. Ezzel szemben a vízáteresztő felszíneken, a gyepes, parkos, erdős területeken be tud szivárogni a talajba. A növényzet lassítja az elfolyást, segíti a beszivárgást és növeli a páratartalmat, ami kedvező a város klímájának is. Erre lehet megoldás a több szinttel – gyep, cserje és lombkorona – is rendelkező parkok kialakítása – fejtette ki a szakember.

Kiemelte, hogy mivel a klímaváltozás hatására gyakoribbak az intenzív csapadék események, nő az elöntések, a villámárvizek veszélye is. A burkolt felületek csökkentése és a vízáteresztő felszínek növelése mérsékli ezeket a veszélyeket.

- Tehát nagyon fontos tényezője a városklímának és a város élhetőségének, hogy jól gazdálkodjunk a burkolt felületekkel a köz- és a magánterületeken egyaránt. Csak ott legyenek, ahol elengedhetetlenül szükségesek és funkcióval bírnak – hangsúlyozta. Példaként mondta Dél-Európát, ahol fehér anyagból készítik, vagy fehérre festik a burkolatokat, mert úgy visszaverik a napfényt. Emellett az árnyékolás is jó megoldás lehet többek között Miskolc főutcáján, ahol nem lehet feltörni a burkolatot.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.