Ugrás a tartalomra

Látható, követhető, véleményezhető fejlesztések

Létrehozva
Veres Pál polgármester a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinműsorának legutóbbi adásában beszélt a város beruházási térképéről (miMAP), értékelte a lezárt pályázati ciklust, valamit az idei Kocsonyafesztivált.



Az online elérhető beruházási térképen jelenleg mintegy 150 projekt részletei ismerhetők meg. A március elején elkészült, folyamatosan frissülő és bővülő térkép a számvetés mellett jövőbe tekintés is.

– A térkép pontosan megmutatja, hogy a városban milyen megvalósult, folyamatban lévő és tervezett beruházások, fejlesztések és felújítások vannak – mondta Veres Pál. A városvezető kiemelte, hogy a térképre kattintva mindenki közérthetően értesülhet az adott program céljáról, értékéről, lefolyásáról, jelentőségéről, hatásáról. A térkép biztosítja az átláthatóságot is, mégpedig azáltal, hogy rajta a fejlesztések az elejétől kezdve a végéig pontosan nyomon követhetőek.

A polgármester rámutatott, hogy az önkormányzat olyan fejlesztéseket, beruházásokat, újításokat szeretne megvalósítani, amelyek segítik az emberek mindennapi életét, de ez csak akkor lehet sikeres, ha megkérdezik az emberek véleményét, és ha sikerül kialakítani egy olyan konszenzust, amely a nagy többségnek elfogadható. Ezért már a tervezési szakaszban láttatni akarják a fejlesztéseket.

Teljesítve

A lezárt pályázati ciklusról szót ejtve Veres Pál azt mondta, hogy megvalósították a 2020 elején tervbe vett valamennyi megmenthető projektet a források gyakorlatilag teljes felhasználásával. A polgármester véleménye szerint az előző városvezetés hibákat vétett az előkészítésben azzal, hogy az általuk elindított projektek teljesítettségi aránya 2020 elején még csak 17-18 százalék volt, de 2021 júniusára be kellett volna fejezni az összes projektet. Amennyiben ez nem történt volna meg, akkor a fel nem használt összeget vissza kellett volna fizetnie az önkormányzatnak. A projektek eljárás szerinti befejezését végül az tette lehetővé, hogy a teljesítések határidejét a covid-járvány miatt 2023 végéig meghosszabbították. A megvalósításokat azonban még így is nehezítette a pandémia és annak hatásai, a háború és annak következményei, valamint a gazdasági válság, melyek következtében a megvalósítási költségek sok esetben a duplájára emelkedtek.

– Ez azt jelenti, hogy a 2015-2016-ban megfogalmazott programok jelentős része azért nem valósulhatott meg, mert nem volt rá forrás, és a megvalósultak is csak többletköltséggel jöhettek létre. Sikerként könyvelhetjük azonban el azt, hogy a teljes uniós költségkeretet fel tudtuk használni – jelentette ki.

Újabb fejlesztések

A jelenlegi uniós fejlesztési ciklusra térve a polgármester úgy fogalmazott, hogy újragondolták a forráshiány vagy a meg nem valósítható határidők miatt bennragadt projekteket, amelyek közül néhány már a tervezés fázisában van. Utalt arra, hogy a közgyűlés által decemberben elfogadott fenntartható városstratégia lehetővé tette a TOP pluszos források lehívását, így az önkormányzat már elindította a támogatói szerződések megkötésére irányuló eljárásokat, vagyis rövid időn belül akár már el is indulhatnak azok a fejlesztések, amelyek az említett forrásokból valósulnak meg. Az online beruházási térkép tehát újabb elemekkel bővülhet majd. Megvalósulhatnak például az Avas-tető sétaútjai, komfortpontjai, további kerékpárutak, és elindulhatnak az intézményfelújítások is.

Az idei Kocsonyafesztiválról Veres Pál végül azt mondta, hogy elérte célját: még az utómunkákban is példaértékű volt, és ahogy tapasztalta, a sokszínűség mindenben helyet kapott és megmutatkozott.

(Borítókép: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Csanyik-Majális 2
Nemzedékek ikonikus helyszínén, a Majális parkban rendezik meg idén a Munka ünnepét
Miskolc
A hagyományokhoz hűen, Május 1-én egész napos forgatag várja majd a családokat, baráti társaságokat. Érdemes lesz időben ott lenni a Csanyikban, hiszen délelőtt 10 órától késő estig egymást érik majd a legkülönbözőbb programok.
Úgy megijedt, hogy a pokolig szaladt
MiskolcKultúra
Három népzenész adott hangversenyt a Miskolci Galériában szerdán. A Felvidék Ház programjának különlegessége volt egyfajta zenei utazás is, magyarázatokkal, történetekkel.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni csütörtök reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen közterületi munkálatokat végez, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Képgaléria
Áprilisi közgyűlés
Lemondott az alpolgármester, egy képviselő függetlenként folytatja - összeült Miskolc közgyűlése (cikkünk folyamatosan frissül)
Miskolc
Csütörtökön reggel 7 óratól tartja ülését Miskolc önkormányzatának közgyűlése a városházán. Kövesse velünk élőben!