Ugrás a tartalomra

Szinte díjtalanul utazhatnak a diákok

Létrehozva
Több mint kilencvenszázalékos kedvezményben részesülnek a miskolci oktatási intézményben tanuló 14 éven aluliak az MVK Zrt. helyi járatain, Miskolc közigazgatási határán belül.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Április elsejétől egy vonaljegy árának megfelelő összegért, 430 forintért válthatnak havi kombinált tanulóbérletet a 14 év alatti gyermekek annak a tanévnek az utolsó napjáig (augusztus 31.), amelyikben a 14. életévüket betöltik. Annak érdekében, hogy a gyermek diákigazolványát ne kelljen minden vásárlásnál felmutatni, az MVK Zrt. bérletváltó kártyát vezet be, aminek a használata önkéntes.

A bérlet vásárlásához a gyermek diákigazolványa mindenképp szükséges, ám ezt követően a bérletváltó kártyával is megvásárolható. A bérletváltó kártya kizárólag a kedvezményes utazásra jogosult tanuló diákigazolványán szereplő adatok igazolására használható a bérlet megvásárlása során.

A járművezetőnek, jegyellenőrnek a diákigazolványt és a bérletet kell felmutatni. A bérlet kizárólag diákigazolvánnyal (vagy ennek hiányában a diákigazolványt helyettesítő érvényes oktatási igazolással és személyazonosításra alkalmas okmány együttes felmutatásával) jogosít utazásra.

Amennyiben a tanuló nem tudja jegyellenőrzés során a kedvezményes bérletét és/vagy a hozzá tartozó diákigazolványt megmutatni, akkor élhet az utólagos bemutatás lehetőségével. A bérletváltó kártya az MVK Zrt. honlapjáról letölthető, vagy április 1-jétől a jegy- és bérletpénztárakban, valamint az ügyfélszolgálati irodában papíralapon kérhető.

A városi közgyűlés által hétfőn elfogadott előterjesztés még lakcímhez sem köti a kedvezményt, miután a korhatár mellett az egyetlen feltétel, hogy az érintettek valamely miskolci oktatási intézményben tanuljanak. A 14 év alattiak havi kombinált bérletének értékesítése április elsején el is indul. Kizárólag az MVK Zrt. jegy- és bérletpénztáraiban, illetve ügyfélszolgálati irodájában vásárolható meg – vagyis automatán és mobilapplikációban nem.

A gyermekes családok terheinek csökkentése érdekében hozott intézkedést Veres Pál polgármester már hetekkel ezelőtt Miskolc város közgyűlése elé vitte. Azonban a február 29-én összeült grémium nem jutott dűlőre a helyi járatokat érintő kedvezmények ügyében.

Nem támadták, de csata övezte

Így érkeztünk el március 11-éhez, a rendkívüli közgyűléshez, melynek első és egyben legfőbb napirendi pontjaként tárgyalták meg
a képviselők az indítványt. Egészen pontosan: indítványokat – ugyanis már az ülés kezdetén kiderült, hogy Mokrai Mihály (Velünk a Város, Demokratikus Koalíció) mellett a KDNP frakcióvezetője, Molnár Péter is módosító indítványt nyújtott be. Az eredeti, Badány Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester által jegyzett előterjesztés ugyanis mindemellett tartalmazta az önkormányzat és az MVK közötti közszolgáltatási szerződés módosítását is. Ennek lényege, hogy a szolgáltatás minőségének javítása érdekében a tavaly a városházán létrehozott közlekedésszervezési osztály nagyobb jogköröket kapjon a cég felügyeletében.

Habár annak teljes elfogadását a várost vezető frakcióban is többen ellenezték, pártokon átívelő konszenzus alakult ki afelől, hogy a 14 éven aluli miskolci diákok kedvezményes utazását mindez ne lehetetlenítse el. Politikai vitákkal tarkítva, számos jogtechnikai csavarral tűzdelve végül is győzedelmeskedett a nemes ügy.

Az MVK sem dől össze

Szerkesztőségünk kíváncsi volt, mégis miért nem lehetett tényleges ingyenességgel bevezetni a kedvezményt. Megkeresésünkre a közlekedési vállalat emlékeztetett: a MÁV-val és a Volánbusszal ellentétben a helyi közlekedési vállalatok esetében nem az állam rendeli meg a szolgáltatást, hanem az adott település. Magyarán, ha a díjmentes utazásról kormányrendeletben, vagyis országos szinten születik döntés – mint például az országos helyközi közlekedésben a 14 év alattiak esetében –, akkor a közlekedési társaságok kieső bevételeit a magyar kormánynak kell kompenzálnia.

Ha a tanulók díjmentes utazásáról a helyi önkormányzat dönt – ahogy történt az esetünkben –, akkor viszont a helyi önkormányzatnak kell a kieső bevételt kompenzálnia, ami jelenleg a 4950 és 430 forintos tételek különbözete, azaz 4520 forint bérletenként. Az MVK válaszában rámutatott: ha 0 forintossá teszik a szolgáltatást, akkor a díjmentes utazás után a közlekedési vállalatnak még járulékokat is kellene fizetnie, mindezen felül pedig nem lenne jogosult a díjmentes tanulóbérletek után járó szociálpolitikai menetdíj-támogatásra sem.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.