Ugrás a tartalomra

A Velünk a Város szerint színt kell vallania a Fidesz által támogatott jelöltnek

Létrehozva
„A város nem kér a mindent ellopó Fidesz-maffiából” – hangzott el a várost vezető frakció tagjaitól szerdai sajtótájékoztatójukon.

Ismeretes, a Magyar Péter által kedd reggel közzétett hangfelvételen a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit mondja el, hogyan avatkoztak be az igazságszolgáltatásba egyes kormánytagok.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A történések kapcsán a Velünk a Város önkormányzati képviselői megállapították: mindezzel megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot nyertünk arról, hogy „a Fidesz az ország minden lakosától, így a miskolciaktól is lop”.

Bazin Levente (MSZP) szerint habár régóta tisztában lehettünk azzal, hogyan is működik a kormányoldal, eddig el lehetett intézni annyival, hogy azok csupán „az ellenzék képzelgései”. 

– Ez ma már a magyar valóság – állapította meg a képviselő, hozzátéve, hogy „ez ellen fel kell lépni”. Rámutatott: az EU-s források hazánkba és városunkba érkezése is megszenvedheti a történéseket.  

Kép

Szopkó Tibor (Momentum) ezt követően a kormányzaton belül uralkodó „balkáni és középkori állapotokra” hívta fel a figyelmet. Az alpolgármester hangsúlyozta: miután valamennyi közéleti ügyet a miskolci állampolgárok szemüvegén keresztül néz, szomorúan hallgatta a felvételt. 

Majd levezette: a korrupt közállapotok vezetnek odáig, hogy az adóforintokat nem a megfelelő helyen költik el – és így például a miskolci közösségi közlekedésből is kivonul az állam. A politikus úgy fogalmazott, hogy frakciótársaival nem hagynak „ilyen zűrös ügyeket” maguk után, mivel valamennyien a miskolciak érdekében végzik munkájukat. 

Szarka Dénes (Jobbik-Konzervatívok) szerint „maffia-módszerek, hazugság és megtévesztés” mentén irányítják az országot. Így lehetséges az – igyekezett alátámasztani –, hogy „a kormány kimenti a pedofil-ügybe keveredett sajátjait”, miközben nem segít a devizakárosultakon. 

Kép

Éppen ezért – szögezte le a képviselő – lényeges, hogy együttes erővel lépjenek fel mindazon helyi szereplők, akik nem a saját érdekeiket tartják szem előtt, és hajlandóak a kialakult közállapotokon javítani.

Kérdéseink nyomán a sajtótájékoztatót tartó önkormányzati képviselők felidézték a frakciószövetség kedden kiadott közleményét, melyben azt írják: „Nem kerülhető meg a kérdés, hogy a korrupt Fidesz-hatalom támogatta polgármesterjelölt színt valljon a miskolciaknak”.

A sajtótájékoztatót követően a Velünk a Város közösségi felületén posztolt minderről:



A Pont Mi Lokálpatrióták Egyesületének – a Fidesz és a KDNP által is támogatott – miskolci polgármesterjelöltjéhez, Tóth-Szántai Józsefhez ezt követően írásban fordultunk. Egyebek mellett azt kérdeztük tőle, hogy továbbra is élni kíván-e a pártszövetség támogatásával.

(Amint reagál szerkesztőségünknek, válaszát e helyen közöljük.) 

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.