Ugrás a tartalomra

Megtalálták a közös hangot

Létrehozva
A miskolci főutca tisztaságáról, zöldítéséről és a közbiztonságáról beszélgetett Spilman Nóra szerkesztő-műsorvezető és Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere a Miskolc Televízió pénteki Kilátó című közéleti magazin műsorában.
Kép
Fotók: Mocsári László


A miskolci belvárosról a lakosok és a turisták is véleményt formálnak, hiszen az emberek hajlamosak a belváros állapota alapján megítélni az egész város képét – mondta Szopkó Tibor. Kulcskérdés, hogy mit látnak az emberek a belvárosban, ha azt látják, hogy kiürül a főutca, az rossz, de ha azt látják, hogy az önkormányzat meg tudja állítani ezeket a trendeket, az jó. A trendfordulóra tudott reagálni a Miskolc Holding Zrt., hiszen ebben az évben már kilenc új bérleti szerződést kötöttek meg. A fluktuáció ellenére mégis csak vonzó célpont lehet a kereskedőknek, vendéglátósoknak és szolgáltatóknak a miskolci belváros – hangoztatta az alpolgármester.

A párbeszéd kiemelt feladata a mindenkori városvezetésnek, hogy ne csak kiadja az üzlethelyiségeket, hanem kapcsolatot is tartson a bérlőkkel. Az elmúlt években szisztematikusan szólították meg különböző módokon a belvárosi üzlettulajdonosokat. Néhány hete egy telt házas fórumon találkoztak, ahol a cégek képviselői elmondhatták, mik a problémáik, melyek a jó gyakorlatok, amelyeket megosztanának társaikkal és milyen ötleteik vannak a belváros szépítésére, fejlesztésére. 

A találkozón megoldás keresési céllal fordultak az önkormányzat felé a belvárosban üzletet fenntartók. A fórum célja az volt, hogy konkrét lépések történjenek. Időpontja még a Kocsonyafesztivál előtt volt, így már a rendezvény szervezésekor is be tudtak emelni néhány megfogalmazott ötletet. 



Zöldnövények kihelyezése 

Az elmúlt években azt kérték a belvárosi üzlettulajdonosoktól, hogy zöldítsék közösen a sétálóutcát. Kihelyezhetnek a kirakatuk elé növényeket, amelyért azonban eddig közterülethasználati díjat kellett fizetniük a vállalkozóknak, amelyet problémaként fogalmaztak meg. Ezért az alpolgármester azt kérte a város jegyzőjétől, hogy a következő közgyűlésre készítsen el egy rendeletmódosítás tervezetet, amely ezt a kérdést rendezi. Hiszen ha valaki az önkormányzat kérésére zöldíti a belvárost, akkor az ne fizessen azért a pár négyzetméterért, ahová elhelyezi a növényeket. Ez fontos gesztus annak érdekében, hogy megtalálják a közös hangot. 

Kép

Több rendész a belvárosban

Jogos felvetések érkeztek még a köztisztasággal kapcsolatban, aminek megoldására még több forrást biztosít az önkormányzat a jövőben. A közbiztonság kérdését is felvetették, mert megsokasodtak az agresszív kéregetők, akik még az üzletekbe is bemennek, illetve a vendéglátóhelyek teraszain zaklatják a vendégeket. Ezért 3,2 millió forintot elkülönítenek túlóra pénzre, melyet a rendészek kapnak meg, hogy folyamatosan jelen legyenek a belvárosban. Így a tavalyi turistaszezonban markánsan jelentkező probléma idén már kevésbé lesz látványos, ha megoldani teljesen nem is tudják, de enyhíthetnek rajta – hangsúlyozta az alpolgármester. 

Mivel sikeres volt a fórum több szempontból is, ezért a párbeszédet szeretnék a jövőben is folytatni. Tehát tervezik egy következő alkalom megszervezését és kibővített körben megszólítani a belvárosi partnereiket. Szopkó Tibor kiemelte: mindenki érdeke az, hogy a belváros egyre szebb, modernebb, zöldebb, illetve biztonságosabb legyen. 

Ez is érdekelhet

Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.
Misley Emese
A piros tejeskanna – Misley Emesére emlékezünk
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A hatvankilenc évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatára, Misley Emesére emlékezik heti írásában Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerzője.