Ugrás a tartalomra

Pizzát sütni is jó

Létrehozva
Galamb Alex és péktanonc csapata a Döner Kingben járt, ahol nem csak a konyhai folyamatokba nyerhettek bepillantást, de meg is kóstolhatták az ételeket.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Galamb Alex, a borsodi pék arról lett ismert, hogy nehéz sorsú roma gyerekeknek mutat utat, tanítja meg őket a szakmájára, ezzel együtt pedig a munka szeretetére. A Sütni Jó! alapítvány pedig gőzerővel működik: legutóbb például a Pátriánál lévő Döner Kingbe látogatott „növendékeivel”.

- Vehetjük egyfajta tanulmányi kirándulásnak is ezt a látogatást: megnézhettük az étterem konyháját, bepillantást nyertünk abba, mi hogyan készül, ez pedig olyan új tapasztalat volt a gyerekeknek, amiből meríthetnek a későbbiekben – mesélte Galamb Alex, aki elmondta, a Döner King még tavaly hívta meg az alapítványt, és azt is felajánlották, hogy akár havi rendszerességgel is megejthetnek egy-egy látogatást.

Kép

- A gyerekeknek már az is élmény, ha bejöhetnek Miskolcra. Az ilyen alkalmak pedig lehetőséget adnak az integrációra is. Busszal jöttünk, majd felsétáltunk a Búza tértől. Már eljutott odáig az alapítvány, hogy vannak, akik megismernek minket az utcán, ránk köszönnek, mondanak egy-két kedves szót. Ez pedig tovább ösztönzi a gyerekeket.
Alex elmondta, Hernádnémetiben, az alapítvány sütödéjében is szoktak pizza tésztát készíteni, de egy étterem konyhája más világ.

- Látták a nyújtógépet, a kemencét, a munkafolyamatokat a sütéstől a kiszolgálásig. Mindez nagyon tetszett nekik. Az egyik kislány megjegyezte: szívesen eljönne ide dolgozni. Ez pedig egy olyan cél, ami talán segíthet neki a boldogulásban. Ha azt látják, nem csak segélyből és közmunkából lehet élni, hanem állnak előttük más lehetőségek is, akkor már megérte – mondta a roma pék, aki azt is elárulta, hogy más helyekre is kaptak meghívást. Legközelebb például Bőcsre mennek majd a sörgyárba.

- Szeretnék nekik minél többfajta foglalkozást megmutatni. A városháztéri Barber Shop is rendszeresen támogat minket: levágják a fiúk haját, a lányokét befonják. Ezáltal a fodrász szakmát is megismerhetik a gyerekek. Ez nem sütésről szól első sorban, hanem felébreszteni a vágyat a kicsikben, akik még formálhatóak: lássák, hogy belőlük is lehet valaki annak ellenére, honnan indultak. Szakmát nem tudok nekik adni, de ösztönözni tudom őket, hogy tanuljanak. Mert ha munka van, akkor minden van.

Kép

Alex 10 gyerekkel érkezett az étterembe. A péktanoncokat meg is vendégelték: miután megnézték a konyhát, pizzával és hamburgerrel teli asztal várta őket a vendégtérben.
Szepesvári Ágnes ügyvezető elmondta, azért is hívták meg a gyerekeket a Döner Kingbe, mert szerettek volna részesei lenni a Sütni Jó! projektnek.
- A gyerekek betekintést nyerhettek, hogy zajlanak nálunk a mindennapok. Reméljük, hogy olyan élményekkel gazdagodtak, amiket otthon, vagy akár a későbbiekben is tudnak majd hasznosítani – fogalmazott Szepesvári Ágnes.

Ez is érdekelhet

Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a metariális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.
Környezetvédelmi vizsgálat alatt a diósgyőri áruház terve
Miskolc
Környezetvédelmi hatósági eljárás indult a régóta tervezett diósgyőri Interspar és a hozzá kapcsolódó bevásárlóközpont ügyében.