Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: a Fidesz polgármesterjelöltje „látványosan felsült”

Létrehozva
Mészáros Lőrinc tévéjében sült fel Mészáros Lőrinc polgármester-jelöltje, amikor a valósággal szembesítették – vélekedik a Miskolcot vezető politikai frakció szerdán kiadott közleményében.

A Fidesz-KDNP által támogatott polgármesterjelölt az országos adón azt hangoztatta, hogy Miskolc 2019 után megrekedt a fejlődésben.

„A nyári önkormányzati választás legnagyobb tétje, hogy Miskolc végleg lecsúszik-e vagy megérkezik-e a huszonegyedik századba” – idézte fel a Mokka műsorvezetője a Pont Mi Lokálpatrióták Egyesületének miskolci polgármesterjelöltjének szavait. A kormányközeli adó szokott hangvételétől meglepő módon elütő Pachmann Péter a Fidesz és a KDNP által is támogatott helyi politikus számára rögtön a beszélgetés elején felvetette: „Veres Pál negyven milliárdos kötelezettséget örökölt Kriza Ákostól”.



Minderre érdemben ugyan nem reagált Tóth-Szántai József, de leszögezni igyekezett: Miskolcon jelenleg a közösségi közlekedéssel, a közrenddel és a közbiztonsággal kapcsolatos kérdések érdeklik leginkább az ittenieket. Végezetül azzal igyekezett érvelni, hogy a város iparűzési adóbevétele 43 százalékkal nőtt 2019 és 2023 között, majd erre vonatkozóan hozzátette: „az idei költségvetésben 6,2 millárd pluszbevétel szerepel”, amiből a miskolciak alig éreznek meg valamit szerinte.

Minderre a Velünk a Város úgy fogalmaz:

„Orbán Viktor multimilliárdossá tett pénzgyűjtője, Mészáros Lőrinc miskolci rádiójának dolgozó” polgármesterjelölt Mészáros Lőrinc tévéjének nyilatkozott.

– „A Fidesz állampárti hatalmának 14. évében ezen nem kaptuk fel a fejünket, azon viszont igen, hogy a Fidesz házitévéjében a műsorvezető lemos egy fideszes politikust. Tóth-Szántai Józseffel ez történt, amikor városát, Miskolcot szerette volna alaptalanul befeketíteni, de látványosan felsült. A riporter a valósággal szembesítve rendre helyre tette. Már az interjú elején közölte, sokat jár Miskolcra, nem ért egyet Tóth-Szántaival, hogy Miskolc rosszul állna, amivel egyértelműen jelezte: Veres Pál polgármester és csapata eredményesen dolgozik” – írják.

A „magát civilnek láttató fideszes jelölt” az emelkedő iparűzési adó növekedését tette szóvá – csak azt hagyta figyelmen kívül, hogy a Fidesz hány milliárd forinttal vont el abból éveken át.

– Arra sem reagált, hogy a 2019-ben az új városvezetésre hagyott adósággal együtt a Fidesz több 10 milliárd forint hiányt okozott Miskolcnak. Eközben a városvezetés azon dolgozott, hogy még több vállalkozást telepítsen ide. Ennek a munkának köszönhető az iparűzési adó növekedése, aminek jelentős részét a közösségi közlekedés színvonalának emelésére fordította. Tudjuk, mindig lehetne többet. Lenne helye annak a félmilliárd forintnak is, amit a Fidesz-kormány vesz el minden évben az MVK működtetéséből – teszik hozzá.

A közlemény kérdésekkel zárul.

– „A miskolci emberek azt kérdezik a Fidesz polgármesterjelöltjétől, miért bünteti az őt akaró állampárt Miskolcot? Mészáros Lőrinc embereként támogatja az orbáni-rogáni korrupciós rendszert, amit a maffiakormány volt igazságügyi minisztere is megerősített? Hogyan tudja megóvni a miskolciakat Mészáros Lőrinc és a fideszes politikusok, hűbéresek mindent ellopni akaró étvágyától? Hogyan tudja megóvni a miskolciakat a pedofiltámogató Fidesz-vezetés akaratától?” – fogalmaznak.

(A külső fotó a Velünk a Város frakcióról készült)

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.