Ugrás a tartalomra

Újabb polgármesterjelöltek Miskolcon: Lehoczki László és Varga Andrea is ringbe száll

Létrehozva
Újabb jelöltekről kaptunk hírt: ők azok, akik elindul(hat)nak Miskolc polgármesteri címéért.

A demokratikus összefogás pártjai, szervezetei pénteken mutatják be Barkai László független polgármesterjelöltet – közölte lapunkkal a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete csütörtökön reggel.

Mindezt azt követően, hogy szerdán Veres Pál, Miskolc regnáló polgármestere bejelentette: nem indul újra a városvezetői címért a júniusi választásokon. (A pártreakciókat ebben a cikkünkben foglaltuk össze.)

Azt is írták, hogy „a demokratikus ellenzéki pártok továbbra is szövetséget alkotnak egy fejlődő, gyarapodó Miskolcért”.

Felkavart közösség

Csütörtökön szintén közleményt adott ki a Függetlenek SZIVE elnöksége. Mint ismert, ez volt Veres Pál korábbi jelölő szervezete 2019-ben.

– Veres Pál polgármester sajnálatos visszalépése a jelöltségtől bizonytalanságot keltett városunkban és felkavarta közösségi életünket. Mi, a Függetlenek A Szinva Városáért Egyesület bejelentjük, hogy Varga Andrea Klára alpolgármestert indítjuk polgármesterjelöltként a június 9-ei miskolci önkormányzati választáson. Meggyőződésünk, hogy ő elhivatottan folytatja városépítő munkáját – hangoztatják.

Hozzáteszik, hogy nyitottak minden Miskolcért tenni akaró szervezettel való együttműködésre.

„Miskolc a mi városunk, a mi környezetünk, a mi felelősségünk, közösen kell tennünk érte” – emelik ki.

Új remény

A jelöltek száma aztán újfent gyarapodott: a Jakab Péter féle Nép Pártján is bejelentkezett, amikor közölték: a párt elnöke felkérte Lehoczki Lászlót polgármesterjelöltnek, és a Miskolci Spider Mentőcsoport alapító vezetője igent mondott.

– Veres Pál váratlanul jött visszalépése után szeretett városunk új reményt kap – vélekedik a Nép Pártján.

Nos, összegezzünk: Veres Pál visszalépését követően a polgármesteri címért bejelentkezett Barkai László, miközben Hegedűs Andrea hivatalosan még mindig a DK jelöltje, majd Varga Andrea, aztán Lehoczki László kapcsán is jelezték: indul(hat)nak a pozícióért. És ott van még a Fidesz-KDNP által támogatott, magát civilnek valló Tóth-Szántai József.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.