Ugrás a tartalomra

Súlyos buszbaleset történt egy kelet-szlovákiai településen

Létrehozva
Két halálos áldozata és hét sérültje van annak a balesetnek, amely szombaton történt a kelet-szlovákiai Szepesváralján.

A balesetben egy hirtelen megindult autóbusz elgázolta az előtte álló fiatalokat - jelentette az MTI a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségre hivatkozva.

A baleset áldozatai és sérültjei egy ifjúsági egyházi találkozó résztvevői közül kerültek ki, amelyet a hétvégén a szepességi településen tartanak - közölte a szlovák belügyminisztérium a hírügynökséggel.

A baleset kiváltó okát - azt, hogy miért indult el az álló autóbusz - még vizsgálja a rendőrség. A helyi mentők közlése szerint a baleset áldozatainak száma még változhat - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a metariális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.
Környezetvédelmi vizsgálat alatt a diósgyőri áruház terve
Miskolc
Környezetvédelmi hatósági eljárás indult a régóta tervezett diósgyőri Interspar és a hozzá kapcsolódó bevásárlóközpont ügyében.
Pressburger Imrétől John Williams-en át Gáspár Sándorig – az idei CineClassics programja
MiskolcKultúraSzabadidő
Magyarország legrégebbi folyamatos filmtörténeti programsorozata, a CineClassics idén is kimagaslóan izgalmas programmal jelentkezik.
Hat hektáron égett a növényzet a Szentpéteri kapui bevásárlóközpontnál (frissítve!)
MiskolcKörnyezetHavaria
Több tűzoltóegységet is a helyszínre riasztottak hétfőn.