Ugrás a tartalomra

Miskolctapolcán mérik össze tudásukat az ország legjobb ügyfélszolgálatosai

Létrehozva
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége először 2020-ban rendezte meg a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok Rangadóját, amelynek célja az ügyfélszolgálati szakma értékeinek és az alkalmazott jó gyakorlatoknak a bemutatása, az ismeretek bővítése és az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálása.
Kép
mihő ügyfélszolgálati verseny
Fotók: Mocsári László

A verseny gyakorlati és elméleti részből áll. A gyakorlati feladatban egy ügyfélszolgálati szituációt kell megoldani a csapatok által választott ügyintézőnek, ahol egy színész játssza el az ügyfél szerepét. Az elméleti verseny két részből áll: teszt kitöltése és levél írása. A verseny feladatokat négytagú szakmai zsűri értékeli.

A MIHŐ Kft. ügyfélszolgálatának csapata a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok első Rangadóján első helyezést ért el, ezzel elnyerte a második Mesterfutam rendezési jogát. 2021 szeptemberében a miskolci hőszolgáltató munkatársainak házigazdaként feladata volt a verseny kidolgozása, az esemény megszervezése és a zsűrizés is.

Az azt követő évben Debrecenben tartották meg a harmadik rangadót, ahol ismét jeleskedtek tudásukkal a MIHŐ munkatársai és újból elnyerték el a "Legjobb Ügyfélszolgálat Díját" és a jogot a következő találkozó megszervezésére, melyet egy év kihagyás után idén tettek meg Miskolctapolcán, öt csapat, a Debreceni Hőszolgáltató, a FŐTÁV, továbbá a PÉTÁV, valamint a TERMOSTAR, illetve a T-Szol részvételével.
 

Kép
mihő ügyfélszolgálati verseny

- Az ügyfélszolgálat valóban egy szolgálat. A verseny azért is érdekes, mert olyan szélsőséges helyzetekben is meg kell mutatniuk tudásukat a szakembereknek, amelyek akár a valóságban is előfordulhatnak – mondta a megnyitón Veres Pál, Miskolc polgármestere. Nagy büszkeség, hogy az eddigi négy rendezvényből már kétszer szervezhette meg Miskolc a megmérettetést, ami egyúttal azt is jelenti, hogy kétszer volt a legjobb a MIHŐ csapata – emlékeztetett. Hozzáfűzte: házigazdaként azonban idén nem vehetnek részt a versenyen.

- A versenynek alapvetően három célja van: az ügyfélszolgálati munka középpontba állítása, a kollégák munkájának elismerése, valamint a szakmai közösségépítés – hangsúlyozta Orbán Péter, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára. Ez nagy megmérettetés a versenyzők számára, hiszen egymás előtt kell szakmai tudásukról, felkészültésükről számot adniuk. Vannak, akik már több alkalommal is bebizonyították a mesterfutamon, hogy az ügyfélszolgálati közösségek nagyon hatékonyak. Fontos is, hogy jól működjenek, mert az ügyfél a velük való találkozás után alkot véleményt magáról a távhő szolgáltatásról is – tette hozzá a főtitkár. 
 

Kép
mihő ügyfélszolgálati verseny

- Lesznek helyezettek, kapnak díjat a versenyzők, de az igazi győztes az maga a fogyasztó, a felhasználó, aki a távhő ügyfélszolgálatain megjelenik bárhol az országban. Hiszen a versenyt követően egy még inkább felkészült ügyfélszolgálatos kollégával találkoznak majd és a problémáikat, ügyeiket sokkal gördülékenyebben fogják megoldani – emelte ki Korózs András, a MIHŐ Kft. ügyvezetője. 

- Már harmadszor vesz részt a versenyen a pécsi ügyfélszolgálatos, Lipcseiné Hires Judit, aki elmondta, hogy különösebben nem készült föl a megmérettetésre, hiszen a napi tapasztalat az, ami rengeteget számít. Minden feladatot, amelyet meg kell oldaniuk, gyakorolnak a munkájuk során is. 

A két napos eseményen a versenyfeladatok mellett előadásokat hallgatnak meg a résztvevők, kerekasztal beszélgetésen vesznek részt és a kötetlen programok során tapasztalatcserére is nyílik lehetőségük. Az esemény kedden este ünnepélyes díjátadóval zárul. 

Ez is érdekelhet

25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
MiskolcOktatás
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
MiskolcGazdaság
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.