Ugrás a tartalomra

A minisztérium cáfolja, hogy megszűnne a Miskolc – Tornanádaska vasútvonal

Létrehozva
Bejárta a médiát, hogy nyártól újabb nyolc vasúti mellékvonalon szüntetnék meg a közlekedést.
Kép
Fotó: Mocsári László

Több hírportál megjelenítette, hogy nyártól a 94. Miskolc-Tornanádaska vasútvonal megszüntetését tervezi az Építési és Közlekedési Minisztérium, hét másik vasútvonallal együtt. Mi a Borsod24-ről értesültünk a hírről. A minisztérium és a MÁV Zrt. sajtóosztályánál is utánajártunk, hogy igaz-e a hír. A következő választ kaptuk mindkét forrásból: 

„Az értesülést eredetileg az iho.hu, egy magát közlekedési, logisztikai szaklapként meghatározó hírportál hozta le, állítólagos belső információkra hivatkozva. Ez több sajtóorgánumban is megjelent és azóta is időről-időre felmerül, annak ellenére, hogy mind a MÁV Zrt., mind az Építési és Közlekedési Minisztérium cáfolta a cikk alapját képező értesülést” – válaszolta megkeresésünkre az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztálya. 
 
„Nem tudjuk, hogy az elfogott ál- vagy valódi levél a vasúti mellékvonalak utasszámlálásáról milyen miniszterre hivatkozik, egyet azonban tudunk: biztosan nem Lázár Jánosra. Az építési és közlekedési miniszter ugyanis egyetlen újabb mellékvonal esetében sem döntött módváltásról vagy bezárásról. Ilyen feladat előkészítésére nem utasította a vasúttársaságot, így a cikkben említett 8 mellékvonallal kapcsolatban sem kezdődhetett ilyen munka, illetve célzott utasszámlálás” – közölte a minisztérium sajtóosztálya. 

Ez is érdekelhet

Vége a meteorológiai nyárnak, kánikulával búcsúzik
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Mutatjuk azt is, hogy indul a meteorológiai ősz.
Kezdődik a munkahét, több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
A Szinva Örökség Napok zárógálája az Avasi református templomban
A Szinva öröksége összehozta a miskolciakat
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Szinva Örökség Napok pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, majd szombaton közösségi programokkal folytatódott: horgászverseny és Szinva-meder takarítás is várta a résztvevőket.
Képgaléria
Ilyen volt a II. JátszóTÉR Fesztivál
Két nap a játék jegyében – ilyen volt a II. JátszóTÉR Fesztivál Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Két napon át mi is részesei lehettünk a II. JátszóTÉR Fesztiválnak Miskolcon, ahol a város három helyszíne – a Művészetek Háza, az Avas kilátó és a Csengey-kert – megtelt élettel, zenével, játékkal, alkotással és gyereknevetéssel.