Ugrás a tartalomra

Több mint négy millió forint gyűlt össze Zoja gyógyulására

Létrehozva
Közel ezerötszázan vettek részt az ötödik Supersum jótékonysági futáson, Szerencsen. Egy ország fogott össze Zojáért.
Kép
Fotók: Dojcsák Dávid tűzoltó százados és Tar Péter

A ritka genetikai betegségben szenvedő kislányról és családjáról, illetve a jótékonysági kezdeményezésről korábban többször is írtunk. A futás teljes bevételét a gyermek gyógykezelésére ajánlották fel. 

– A miskolci Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökétől megtudtuk, hogy kicsik és nagyok, gyerekek és nyugdíjasok egyszerre álltak a startvonalhoz a szerencsi várkapuban vasárnap. Az akció nemcsak vármegyénket mozgatta meg, hanem azt lehet mondani, hogy az egész országot – hangsúlyozta Bernasconi Bús Katalin. Mások mellett érkeztek a futásra Pécsről, Szegedről, Budapestről és még Sopronból, Győrből is. Hozzátette: határon túlról is jöttek a rendezvényre, képviseltette magát Szepsi, Kassa valamint Csíkszereda. 

Kép

A merészebb nevezők tizenkét kilométeres távot teljesítettek (közel harmincan), majd több százan startoltak az ötszáz méteres ovis távon. Ezt a távot Zoja is teljesítette szüleivel és testvéreivel. De talán a legtöbben a 2024 méteres táv rajtjához sorakoztak fel, mely stílusosan a várhoz, ágyúszóra indult. Nem hiányozhattak a bevetési ruhában futó tűzoltók sem, volt, aki teljes menetfelszerelésben teljesítette a 2024 métert. 

– De nem csak a futók voltak ilyen szép számmal, hanem a támogatók és a tombolafelajánlások is. Szinte hihetetlen, hogy százhatvan ajándékcsomagot sorsolhattunk ki – mondta Katalin. 

Kép

– A futás napján, a helyszínen hat ponton kihelyezett perselyekben összesen négymillió-harmincezerhétszázhetven forint gyűlt össze. Ez egy részösszeg, a gyűjtés tovább folytatódik – tudatta az elnök.

A jótékonysági futás szervezésével párhuzamosan sportereklyékre is licitálhattak az alapítvány Facebook oldalán az adakozni vágyók. Az aukció már lezárult, de pontos bevételről a nem egy időpontban beérkező felajánlások miatt még nem tudott beszámolni Bernasconi Bús Katalin.  

Kép

Zoját az alábbi elkülönítette számlaszámon lehet még támogatni:
Supersum Közhasznú Alapítvány
K&H BANK 10402764-50526972-78881022
IBAN : HU82 10402764-50526972-78881022
Swift kód OKHBHUHB
Közlemény: Zoja gyógyulásáért

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.