Ugrás a tartalomra

Vasárnap lehet futni Zoja gyógyulásáért

Létrehozva
Az encsi tűzoltó gyermekéért a miskolci Supersum Közhasznú Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal és Szerencs Város Önkormányzatával fogott össze.
Kép
Bernasconi Bús Katalin, a Supersum Alapítvány kuratóriumának elnöke Zojával. Fotó: Osztie Tibor

Vasárnap tartják meg azt a jótékonysági futást, melyről korábban is hírt adtunk. A ritka genetikai betegségben szenvedő kislány, Hegedűs Zoja gyógykezelésének támogatására szervezték az akciót, amely április 21-én reggel a szerencsi Rákóczi-vártól indul. A jótékonysági futás nevezéseiből a teljes bevételt Zoja családja kapja. A kislány koraszülöttként, szívtumorral és egy ritka genetikai betegséggel jött a világra 2023 júliusában. 

A futás mellett egyedi felajánlást tett a jó ügy érdekében Németi Gergő tűzoltó, aki ezzel hívta fel a figyelmet az adakozásra. Vállalása az volt, hogy Kassáról Miskolcra gyalogol. A száz kilométert a két város között 24 óra alatt tette meg. A cél az Avasi Kilátó volt, ahová az elmúlt pénteken este érkezett meg, de végül nem egyedül, hanem több kísérővel együtt. Németi Gergő elmondta, hogy nagyon hamar társa akadt Kozma Ádám barátja személyében, aki Kassától végig kísérte. Encsen pedig további két barátja csatlakozott hozzájuk. Egyikük Tóthné Saláta Vivien a miskolci Marathon Club tagja, ott ismerkedtek meg nyolc évvel ezelőtt – mondta a tűzoltó. A másik egy tiszaújvárosi tűzoltó kolléga, Kelemen Sándor, akivel közel tíz éve munkatársak. 

Kép
Németi Gergő és társai, valamint Zoja és családja. Fotó: Osztie Tibor

A sétával egy millió forintot gyűjtöttek össze Zoja családjának, amelyből 750 ezer forint magánemberektől, illetve cégektől érkezett, 250 ezer forintot Miskolc önkormányzata adott hozzá. 

A Supersum Alapítvány Facebook oldalán olvasható, hogy a szintén az akció keretében elindított mezlicit is lezárult az elmúlt vasárnap. Összesen 94 sportereklyére tehettek ajánlatot a licitálók. Az utalások folyamatosan érkeznek, várhatóan milliós nagyságrendű összegre lehet számítani – írták. 

A vasárnapi jótékonysági futásra nevezni előzetesen és a helyszínen is lehet, amelyről az alapítvány web-, és Facebook oldalán is található további információ. 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.