Ugrás a tartalomra

Két autó ütközött Miskolcon – rendőr irányítja a forgalmat

Létrehozva
Két személygépkocsi karambolozott vasárnap reggel Miskolcon, a Vörösmarty utca és a Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződésénél. A helyszínelés még mindig tart. Az Y-hídra fel lehet hajtani.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: depositphotos

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a balesetben három személyt érintett, akik közül az egyik sofőr a miskolci hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt el tudta hagyni az autót. A másik járműből az egység feszítővágóval kiszabadított két embert, akiket az egység munkatársai átadtak a mentőknek és áramtalanították a gépkocsikat.

A rendőrségtől megtudtuk, hogy a forgalom egy sávban halad, azt jelenleg is rendőr irányítja.

Ez is érdekelhet

Családi nappal búcsúztatták a nyarat az Avason vasárnap
Miskolc
Vidám programokkal és önfeledt kikapcsolódással búcsúztatták a nyarat Miskolcon. Családi napra várták a városban élőket az avasi városrészben vasárnap.
Gardróbvásár a Belvárosi Fröccsteraszon_BNR
Megteltek kincsekkel a standok - Gardróbvásár költözött a Miskolci Fröccsteraszra
MiskolcÉletmódSzabadidő
Igazi kincsekre lelhettek azok, akik vasárnap ellátogattak a miskolci belvárosba.
Borral, zenével és jókedvvel búcsúztatták a nyarat az Avason
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Szombat este ismét megtelt élettel az avasi pincesor. A Mélyvölgyi Nyitott Pincék – Nyárzáró & Bükki Borok Napja a borok, a nyitott pincék, a zene és a közösségi élmény köré szervezte Miskolc nyárbúcsúztató estéjét.
Képgaléria
UMAMISKOLC szombat
Zenével, tánccal és finom falatokkal telt meg a miskolci Városház tér szombat este is
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A csütörtöki nyitány és a péntek esti siker után szombaton is folytatódott a nyárvégi kikapcsolódás Miskolc belvárosában.