Ugrás a tartalomra

Nem szállítanak: gyakorolnak

Létrehozva
Villamosvezető-tanulók gyakorolnak május 6-tól, de hamarosan végeznek az MVK képzésében résztvevő buszvezetők is.

"Mérföldkőhöz érkezett a miskolci villamosvezető tanulók képzése, ugyanis az elméleti ismeretek után május 6-án, hétfőtől elkezdődik számukra a gyakorlati oktatás. Tanuló kollégáink szakoktatóval kiegészülve az üres – utasok nélküli – szerelvényeket vezetik majd a számukra előírt óraszámban. Kérjük utasainkat, figyeljék a megállóhelyre érkező szerelvényeket, mert a tanuló villamos utast nem szállíthat, nem fog ajtót nyitni, hiába jelezzük felszállási szándékunkat az ajtónyitó gombokkal. Természetesen a meghirdetett menetrend szerinti járatok közlekedési rendje változatlan" - írja kiadott közleményében az MVK.

A közlekedési vállalat ebben megjegyzi: a tervek szerint májusban tizenhét fő, az MVK saját képzésében résztvevő buszvezető tanuló végez tanulmányaival, vizsgáival, és szerzi meg a gépjárművezetői képesítési igazolványt. Ezt követően szállíthatják is a miskolci és felsőzsolcai utazóközönséget.

További háttérinformáció a villamosvezetők képzéséről az mvkzrt.hu-n.

Ez is érdekelhet

Családi nappal búcsúztatták a nyarat az Avason vasárnap
Miskolc
Vidám programokkal és önfeledt kikapcsolódással búcsúztatták a nyarat Miskolcon. Családi napra várták a városban élőket az avasi városrészben vasárnap.
Gardróbvásár a Belvárosi Fröccsteraszon_BNR
Megteltek kincsekkel a standok - Gardróbvásár költözött a Miskolci Fröccsteraszra
MiskolcÉletmódSzabadidő
Igazi kincsekre lelhettek azok, akik vasárnap ellátogattak a miskolci belvárosba.
Borral, zenével és jókedvvel búcsúztatták a nyarat az Avason
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Szombat este ismét megtelt élettel az avasi pincesor. A Mélyvölgyi Nyitott Pincék – Nyárzáró & Bükki Borok Napja a borok, a nyitott pincék, a zene és a közösségi élmény köré szervezte Miskolc nyárbúcsúztató estéjét.
Képgaléria
UMAMISKOLC szombat
Zenével, tánccal és finom falatokkal telt meg a miskolci Városház tér szombat este is
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A csütörtöki nyitány és a péntek esti siker után szombaton is folytatódott a nyárvégi kikapcsolódás Miskolc belvárosában.