Ugrás a tartalomra

Kátyúzási munkálatok lesznek szombaton a Győri kapuban

Létrehozva
A Thököly Imre utca és az Újgyőri Főtér közötti szakaszon fog kátyúzni a Miskolci Városgazda.
Kép
pereces kátyúzás
Kátyúzás / Fotó: Mocsári László

Betömik a kátyúkat a Győri kapu szóban forgó szakaszán május 11-én 8 és 15 óra között a Miskolci Városgazda Nonprofit Zrt. vezetésével - tájékoztatta szerkesztőségünket közleményben a miskolci városháza sajtóosztálya. 

A felújítások és javítási munkák idején több helyen kell számítani félpályás korlátozásra, mely során a közlekedéts a villamospályára terelik. A forgalmasabb szakaszokon torlódás alakulhat ki. 

A Városgazda kéri a közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek.

Ez is érdekelhet

Családi nappal búcsúztatták a nyarat az Avason vasárnap
Miskolc
Vidám programokkal és önfeledt kikapcsolódással búcsúztatták a nyarat Miskolcon. Családi napra várták a városban élőket az avasi városrészben vasárnap.
Gardróbvásár a Belvárosi Fröccsteraszon_BNR
Megteltek kincsekkel a standok - Gardróbvásár költözött a Miskolci Fröccsteraszra
MiskolcÉletmódSzabadidő
Igazi kincsekre lelhettek azok, akik vasárnap ellátogattak a miskolci belvárosba.
Borral, zenével és jókedvvel búcsúztatták a nyarat az Avason
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Szombat este ismét megtelt élettel az avasi pincesor. A Mélyvölgyi Nyitott Pincék – Nyárzáró & Bükki Borok Napja a borok, a nyitott pincék, a zene és a közösségi élmény köré szervezte Miskolc nyárbúcsúztató estéjét.
Képgaléria
UMAMISKOLC szombat
Zenével, tánccal és finom falatokkal telt meg a miskolci Városház tér szombat este is
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A csütörtöki nyitány és a péntek esti siker után szombaton is folytatódott a nyárvégi kikapcsolódás Miskolc belvárosában.