Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője virágcsokorral, ajándékkal és egy Orbán Viktor által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet. Gizike néni meghatottan és nagy örömmel fogadta a köszöntést. Ám szinte sírva mondta, hogy lakását elárverezték, ezért már csak augusztus közepéig maradhat benne, pedig ez az otthon azért is kedves neki, mert ebben házasodott össze néhai férjével, akivel azelőtt húsz éven át jóban és rosszban együtt éltek. Gyermekük nem született, húga szintén elhunyt, így Gizike néni ma már hozzátartozó nélkül, egyedül fekszik és kel. A mindennapokban egy gondozónő és egy régi barátnője segít neki. Gizike néni Kolozsvárott született, Miskolcra akkor került, amikor Észak-Erdélyből kitelepítették őt édesapjával és a húgával együtt, és már korán megtanulta, hogy másoknak segíteni mindig jó és az egyik legfontosabb dolog az életben. Ezért fiatalabb korában sokat és sok helyen önkénteskedett.
Másoknak segíteni mindig jó
Létrehozva
A polgármesteri hivatal összes dolgozója és Miskolc polgármestere nevében köszöntötték fel pénteken a 90 éves Silyéné Kakucsi Gizellát születésnapja alkalmából Rácz Ádám utcai otthonában.
Ez is érdekelhet
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel: Lillafüredről, a Szeleta-barlangról és a Miskolci Állatkertről.
A vetett mag termése nem vész el
Gerlai Pálnak, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperesének ünnepi gondolatai.
Kirándulókkal telt meg Lillafüred a hosszú hétvégén
A tavaszi napsütés sokakat csábított a szabadba a hosszú hétvégén: Lillafüred megtelt kirándulókkal, a népszerű turisztikai célpontot nemcsak a környékbeliek, hanem az ország több pontjáról érkezők is felkeresték.
Húsvéthétfőn változékony időjárásra számíthatunk
Északon és északkeleten felhő képződhet és beborulhat az ég, illetve délelőtt csapadék is előfordulhat.