Ugrás a tartalomra

Miskolci a legtakarékosabb buszvezető

Létrehozva
A Közlekedési kultúra és Miskolc város napján az elektromos autóbusz kategóriában egy megadott viszonylatot kellett teljesíteniük forgalomban a versenyzőknek, a lehető legkevesebb elektromos energia felhasználásával.
Kép
Járművezetők Országos Versenye. Fotó: Osztie Tibor

A Magyar Közlekedési Szövetség szervezésében a szövetség tagjai között először került megszervezésre szombaton az a járművezetői verseny, amely során az energiatakarékos vezetés kapott főszerepet. A járművezetőket az üzemanyag felhasználás és a takarékos vezetéstechnikájuk alapján értékelték a szigorú pontozók.

A verseny három kategóriában, két városban zajlott: elektromos autóbusz (Miskolc), dízel autóbusz és villamos (Budapest), a szövetség tagjai kategóriánként egy-egy főt nevezhettek a megmérettetésekre.  Az MVK Zrt.-t elektromos autóbusz kategóriában Baji László, villamos kategóriában André Roland, dízel autóbusz kategóriában Ujhelyi Zoltán képviselték. 

Kép

A Járművezetők Országos Versenyének célja, hogy Magyarországon, a helyi és helyközi közlekedésben dolgozó járművezetők számára egy olyan megmérettetési lehetőséget biztosítson, ahol a versenyzők gyakorlati képességeinek és vezetéstechnikájának az üzemanyag felhasználásra vonatkozó hatásai is szerepet kapnak a végeredmény kialakulásában. Magyarán, az nyer, aki az adott távot a lehető legkevesebb energia felhasználásával teljesíti. 

Preview Image
Nézd meg galériánkat is!

A versenyen egyéni versenyzők vettek részt, valamely közlekedési társaság képviseletében, a hivatalos formaruhában. 
A miskolci verseny az új BYD K9UD típusú elektromos autóbuszokkal zajlott, az etap a Szondi György utcától indult. Egy megadott viszonylatot kellett teljesíteni forgalomban a versenyzőknek a KRESZ szabályainak betartása mellett, az előre meghatározott megállóhelyeken történő szabályos megállással. A feladat sikeres elvégzéséhez a versenyt megelőző napon lehetőség volt tesztvezetésre is a miskolci e-buszokkal.
Tesztvezetés ide vagy oda, az idegenben versenyző kollégák nem bírtak a helyi erővel, a verseny végén az MVK Zrt. dolgozójának jutott az aranyérem. 

Kép
A győztes: Baji László MVK Zrt.

Elektromos autóbusz kategóriában a nyertesek:


1.    helyezett: Baji László (MVK Zrt.)
2.    helyezett: Kovács Máté Gergely (Inter Tan-ker Zrt.)
3.    helyezett: Zsákai István (DKV Zrt. 


A díjakat Demeter Péter, az MVK Zrt. vezérigazgatója adta át a három dobogós buszpilótának.

Ez is érdekelhet

Megnyitották a szezont az Arnóti soron
MiskolcKultúraGasztroSzabadidő
Tavaszi szezonnyitó partner-találkozót, egyben a kültéri idény hivatalos nyitórendezvényét tartotta az egyik Arnóti sori pincében szombaton.
Erős szélre figyelmeztet a meteorológia
MiskolcBelföld
Vasárnap a reggeli óráktól kiemelten az északkeleti országrészben a szelet 70-80 km/h feletti széllökések kísérhetik. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.
Tavaszi forgatag várta a családokat Felsőhámorban
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és különleges élményekkel várták az érdeklődőket a Hámori Waldorf Iskola Szent György-napi vásárán szombaton Felsőhámorban.
Föld-napi programokkal várták a családokat az állatkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Különleges programokkal csatlakozott a Föld napjához vasárnap a Miskolci Állatkert, ahol természetvédelmi bemutatók, ismeretterjesztő foglalkozások és családi programok is várták a látogatókat.