Ugrás a tartalomra

Szombaton újra mozdul az Avas!

Létrehozva
Immár évtizedes tradíció, hogy minden tavasszal, a gyereknapot megelőző napon, azaz május utolsó szombatján nagyszabású főzőverseny és gyereknapi programok várnak mindenkit az Avas-tetőn.

Szarka Dénes, az 5. választókerület önkormányzati képviselője elmondta, a rendezvény célközönsége elsősorban az Avas városrész lakossága, de természetesen szeretettel várnak minden miskolcit és az idelátogatókat is. A szokásos program a főzőverseny, melyre idén immár közel száz csapat nevezett. Hozzátette, az avasiak számára az egyik legfontosabb közösségi ünnep ez a nap, amely mindenkit összehoz. Napjainkban, amikor a közösségek egyre inkább felbomlanak, az emberek egyre inkább elszigetelődnek egymástól, nagy szükség van az ilyen alkalmakra. 

Preview Image
Mocsári László képgalériája a 2022-es eseményről

A verseny nevezői 8.30-tól vehetik át a hozzávalókat, a színes gyerekprogramok 10 órától kezdődnek, 11-től pedig élőzene szórakoztatja a jelenlévőket.
 
A program szervezői az Avas városrész önkormányzati képviselői, Fodor Zoltán, Szarka Dénes és Szilágyi Szabolcs. 

Ez is érdekelhet

Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón
MiskolcBelföldVilágOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Már nem sok kell, hogy összejöjjön a pénz az új kemencére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmód
Újabb gyűjtést indított a Sütni jó! Alapítvány.
DVTK II F4R - Nyíregyháza SFC II. Fotó: BCS
Hazai pályán kapott ki a tarcsi
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata Diósgyőrben játszott bajnokit. A Nyíregyháza SFC II együttesét fogadta a DVTK II F4R.
Előállítás, állatmentés, segítségnyújtás – közös akcióban
MiskolcBűnügy
Nagyszabású közös közterületi akciót tartott a rendőrség, a rendészet és a polgárőrség pénteken Miskolcon.