Ugrás a tartalomra

Különleges gyermeknapot tartott a Miskolci Lady Lions Club a Baráthegyi Majorságban

Létrehozva
Vak és gyengénlátó gyermekek és szüleik érkeztek szombaton a Majorság utcába.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A fiatalok és szüleik a Vakok és Gyengénlatók B.-A.-Z. Megyei Egyesületétől érkeztek, körülbelül harmincan.

Alpaka- és lovas terápiával, krumplilángos-sütéssel és kézműves programokkal, valamint sok-sok játékkal várták őket a Baráthegyi Majorságban, aminek a fenntartója a Szimbiózis Alapítvány. Kuratóriumi elnökük, Jakubinyi László a Miskolc Televíziónak megtisztelőnek nevezte, hogy a programot megszervező Miskolci Lady Lions Club a majorságot választotta helyszínnek.

– Azt látjuk, hogy nagy örömmel vesznek részt a programban a fiatalok. A helyszín adottságai alkalmasak arra, hogy a speciális szükségletű embereknek a különleges igényeit élővé és élvezhetővé tudjuk tenni – fogalmazott.

Kép

Barnóczki Gábor, a megyei egyesület elnöke elmondta, mindig fontosnak tartották a látássérült gyermekek és családtagjaik közösségi életének szervezését. Minden évben legalább két programot tartanak számukra. A mostani rendhagyó alkalom volt.

– Örömteli, hogy a minket támogató Miskolci Lady Lions Club megszervezte a gyermeknapot. Az alapítvány pedig régi szakmai partnerünk, majorságukban nem mindennapi élményekhez juthatnak a gyermekek – tette hozzá.

Hényelné Kiss Erika, a Miskolci Lady Lions Club elnöke elmondta, 25 évesek idén. Jószolgálati tevékenységet folytatnak, a vakokat és gyengénlátókat támogatják elsősorban. A megyei egyesülettel hosszú ideje tartják a kapcsolatot. A mostani rendezvényt támogatóik felajánlásainak köszönhetően rendezték meg.

– Ilyen gyermeknapot még nem tartottunk, ez az első, de a tervek szerint folytatni fogjuk – mondta.

Ez is érdekelhet

csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.