Ugrás a tartalomra

Menczer Tamás: Soros György utasítja Magyar Pétert

Létrehozva
A kommunikációs igazgató szerint a milliárdos utasítására akarja leállíttatani Magyar Péter a STOP Háború plakátkampányt.

A gyerekekre nem a plakát, hanem a háború jelent veszélyt – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vasárnap a Facebook-oldalán, azt is jelezve: a kormánypártok nem állítják le, sőt fokozzák háborúellenes kampányukat.

Menczer Tamás a bejegyzésben megosztott videóüzenetében úgy fogalmazott: kibújt a szög a zsákból, Magyar Péter Soros György utasítására akarja, hogy a STOP háború plakátokat vegyék le.

Magyar Péter szombaton arról beszélt, hogy „elég volt abból, miniszterelnök úr, hogy elhitetik a gyerekekkel, hogy amennyiben nem a Fidesz nyer, háború lesz.”

Magyar szerint a kormány nem törődik a gyerekekkel, és pártjával petíciót indítanak, amiben követelik a Fidesz kampányának leállítását, ami „káros a gyermekekre nézve, félelemben tartja őket”.

Ezzel szemben Menczer szerint az igazság az, hogy „a gyerekeknek nem a plakát árt, hanem a háború”.

– Magyar Péter azt akarja, hogy ne beszéljenek a háborúról, mert ő egy igazi, fekete öves, háborúpárti, baloldali politikus, akit Soros György irányít, finanszíroz és utasít – jelentette ki Menczer Tamás. Magyar Péter azt ígérte, hogy hétfőn feljelenti Orbán Viktort a plakátok miatt.

(24.hu)

Ez is érdekelhet

csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.