Ugrás a tartalomra

Kampányzáró sétára hívja a Miskolciakat Varga Andrea Klára

Létrehozva
A Függetlenek SZIVE polgármesterjelöltje szerint Miskolc sem az orbáni, sem a gyurcsányi útból nem kér, hanem a harmadikon, a tisztesség útján járna.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Centrumból a Városházára! – ezzel a címmel tart kampányzárót pénteken a Függetlenek SZIVE, a Jobbik-Konzervatívok és a Momentum. A részletekről tartott sajtótájékoztatót kedden Varga Andrea Klára polgármesterjelölt, valamint Szarka Dénes és Szopkó Tibor önkormányzati képviselőjelöltek.

Az esemény elején Varga Andrea szólt, aki reagált a hétvégén napvilágot látott kampánykiadványokra is. Szerinte ezeknek köszönhetően a miskolciak megtapasztalták, milyen a hatalomra vágyók kiszolgáltatottjának lenni.

– Ezekből a kiadványokból kiderült: megrendelőik szerint csupán két út van: a gyurcsányi vagy az orbáni út. Miskolc már mindkettőt megtapasztalta – jelentette ki Varga Andrea Klára.

Mint fogalmazott, a helyi fideszesek „Disneyland-et építettek jó pénzért a diósgyőri várból, akkumulátort próbáltak hozni Alsózsolcára, és a miskolciak vagyonának átjátszásával hizlalták a Fidesz oligarcháit”.

Kép

– Látjuk, hogyan üresítik ki az önkormányzatiságot, aminek többek között az az eredménye, hogy nem tudjuk, mi épül a házaink, lakótelepeink mellett, például az Avason: munkásszálló, iskola, netán újabb lakások? A kormánypárt mindent központosít az egészségügytől az oktatásig, és látjuk mindezek szomorú eredményét. Ez lenne a kiadványokban hirdetett lobbierő? Jönnek majd az akkugyárak ide is, mint Debrecenbe? Jönnek ezrével a vendégmunkások Ázsiából? Ne essünk csöbörből vödörbe! Miskolc ennél többet érdemel" - mondta.

A polgármesterjelöltnek megvolt a véleménye a másik oldalról is, melynek képviselői számára szerinte a város működésének ellehetetlenítése volt az esély ahhoz, hogy most választható megoldásként árulják magukat.

Varga Andrea Klára azt mondta, ők egy új úton, a tisztesség útján szeretnének járni, és hisz abban, hogy Miskolc is ezt az utat szeretné.

Kép

"Az a közösség, amit én képviselek, nem megvehető. Azok az értékek, amik Miskolcot jelentik, nem eladók. Ez a mi, a miskolciak vagyona, mert mi építettük fel, és azt akarjuk, hogy unokáink is büszkék legyenek erre. Ez az út az, amit a városunk érdemel. Sokan vagyunk, és egyre többen leszünk. Mert ez a természet rendje és árad a Szinva is, mert ennek idejét érzi. A járhatatlan utak helyett induljunk el a magunk útján - kérte.

Mint mondta, éppen ezért hívják június 7-én, pénteken délután egy közös sétára azokat a miskolciakat, akik értik és értékelik ezt.

"Június 7-én pénteken 15 óra és 15.30 között gyülekezünk a Centrumnál, majd az ország legnagyobb zászlaja alatt vonulunk a Szent István térre, ahol lesz élő zene, elhangzanak várospolitikai elképzelések és a Függetlenek SZIVE, a Momentum és a Jobbik szövetségének képviselőjelöltjeivel találkozhatnak" - zárta Varga Andrea Klára.

Ez is érdekelhet

Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón
MiskolcBelföldVilágOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Már nem sok kell, hogy összejöjjön a pénz az új kemencére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmód
Újabb gyűjtést indított a Sütni jó! Alapítvány.
DVTK II F4R - Nyíregyháza SFC II. Fotó: BCS
Hazai pályán kapott ki a tarcsi
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata Diósgyőrben játszott bajnokit. A Nyíregyháza SFC II együttesét fogadta a DVTK II F4R.
Előállítás, állatmentés, segítségnyújtás – közös akcióban
MiskolcBűnügy
Nagyszabású közös közterületi akciót tartott a rendőrség, a rendészet és a polgárőrség pénteken Miskolcon.