Ugrás a tartalomra

A rendelő is felépült, a mókusok is megmaradtak az Otthon téren

Létrehozva
Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb beruházása volt a Dél-Kiliánban felépített új egészségház, amelyet több más fejlesztéssel együtt tekintett meg a város polgármestere és a körzet önkormányzati képviselője kedden.
Kép
Bejárták az Egészségházat és az Otthon teret. Fotó: Horváth Csongor

- A Kilián Délen időszerű volt egy új orvosi rendelő építése, mivel a régi már erősen elavult, akadálymentesítve sem volt, az időseknek, mozgáskorlátozottaknak egy kisebb hegymászással ért fel bejutni oda. Az új egészségház modern és akadálymentesített, ahol nem csak a felnőtt háziorvosok, hanem a gyermekorvosi rendelő és a védőnők is helyet kaptak. A képviselői alapomból évek óta finanszírozott laboratóriumi vérvétel szintén itt működik – ismertette a területbejáráson Bartha György önkormányzati képviselő. 

Hozzátette, nagyon büszke a vérvételi programra, amelyet már 2008-óta finanszíroz a képviselői alapjából, hiszen éves szinten közel hatezer ember él a lehetőséggel. Ez is mutatja, mekkora igény van rá az itt élők részéről. 

Kép

Az önkormányzati képviselő szerint meglehetősen kalandos volt az egészségház építésének története. Régen kezdődött és kezdetben nem mindenki örült neki. Voltak, akik például a kivágott, de természetesen később pótolt fákat vagy a mókusokat féltették. 

Érdekes adalék, hogy miközben erről beszéltünk éppen egy mókus majszolta az egészségház előtt álló hársfa termését, amely egészen közel engedte magához a nézelődő gyerekeket. Láthatóan nem zavarta az emberek jelenléte tízóraizás közben. 

A tervezés már 2017-ben elkezdődött, az akkori városvezetés pályázatos forrást is nyert rá, de nehezen indult a kivitelezés. Voltak problémák a helyszínnel is, sokan ellenezték, hogy éppen itt épüljön meg egy új rendelőkomplexum, azonban a tervek ide szóltak, a pályázati pénzt is erre kapta a város. Végül most márciusban adták át az egészségházat, és – mint Bartha György mondja – azóta mindenki megbékélt vele, sőt, korábbi ellenzők is tetszésüket fejezték ki, a korszerű, akadálymentesített épület iránt. 

Kép

- Leginkább azok az idős emberek örülnek, akiknek már nem kell egyfajta csúcstámadást végrehajtaniuk ahhoz, hogy megközelíthessék a háziorvosukat. Most mind az öt háziorvosnak külön rendelője van, ahogy a gyermekorvosnak és a védőnőknek is. Március óta beállt egy normál rend, beindult az élet, sok beteg jár ide a körzetekből. Nagyon örülök, hogy létrejött ez a beruházás, mert nagyon kellett már egy ilyen modern egészségház a Kilián városrészbe – mondta a körzet önkormányzati képviselője. 

Kép

Veres Pál azt emelte ki, hogy a városfejlesztés kapcsán alapelv volt, hogy városrészi központokat hozzanak létre. A Kiliánban adott volt ez a belső tér, amely megújulásra várt, hogy még lakhatóbb és élhetőbb legyen a környék. Rámutatott, Bartha György képviselő sokat dolgozott azért, hogy fejlődjön ez a városrész. Az egészségház kezdetben megosztó volt, de ma már senki nem mondaná, hogy nincsen rá szükség, megnyugodtak a kedélyek. A mellette lévő étterem is szépen megújult, az Otthon tér is jelentős zöldítésen esett át. Igazi városrészi központ kezd kialakulni.

Kép

- Nekünk az a célunk – és szeretném, ha a következő városvezetés is ezt a logikát követné -, hogy az emberek mindennapjaihoz járuljunk hozzá azokkal a fejlesztésekkel, amelyeket meg tudunk valósítani, akár Európai Uniós, akár hazai forrásokból. Ebben példaértékű ez a városrész, nem kis mértékben Bartha Györgynek köszönhetően – összegzett Veres Pál.

Ez is érdekelhet

Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón
MiskolcBelföldVilágOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Már nem sok kell, hogy összejöjjön a pénz az új kemencére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmód
Újabb gyűjtést indított a Sütni jó! Alapítvány.
DVTK II F4R - Nyíregyháza SFC II. Fotó: BCS
Hazai pályán kapott ki a tarcsi
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata Diósgyőrben játszott bajnokit. A Nyíregyháza SFC II együttesét fogadta a DVTK II F4R.
Előállítás, állatmentés, segítségnyújtás – közös akcióban
MiskolcBűnügy
Nagyszabású közös közterületi akciót tartott a rendőrség, a rendészet és a polgárőrség pénteken Miskolcon.