Ugrás a tartalomra

Semmiről sem maradnak le, ha minket választanak

Létrehozva
A Miskolc Televízió élő választási műsorral jelentkezik vasárnap, a minap.hu pedig folyamatosan frissül majd a legfontosabb hírekkel. Élő polgármesterjelölti vitára is vállalkoztunk.

Zárul a választási kampány, Miskolc és az ország június 9-én, vasárnap dönt. A polgármesterek, önkormányzati és európai parlamenti képviselők választása 2024-ben egy időpontban történik. A napközbeni eseményekről és az urnazárást követő történésekről, a részeredményekről és a végleges eredményről is élőben számol be a Miskolc Televízió.

Vasárnap élő választási műsorral készülünk. 19 órától folyamatosan nyomon követjük majd az eseményeket, és beszámolunk a fejleményekről: a helyi történésekről, a napközbeni eseményekről, az eredmények alakulásáról szakértőink bevonásával tájékoztatjuk azokat, akik minket választanak. Tudósítóink pedig az eredményváró helyszínekről jelentkeznek.

A stúdióban vendégként először Miskolc jegyzőjét, a Helyi Választási Iroda vezetőjét köszöntjük, aki beszámol a miskolci helyzetről, a részvételi arányról és az esetleges rendkívüli eseményekről.

Ezt követően szakértőink lesznek segítségünkre. A választást megelőző kampányról, a jelöltekről, a részeredményekről és Miskolc jövőjéről történészek, politológusok mondják majd el véleményüket.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A műsorfolyamot bejátszókkal színesítjük. Így például ezen a napon meghallgathatják Veres Pál polgármester ciklust összegző beszédét is. A leköszönő polgármester szól majd az elmúlt évekről, a nehézségekről, arról, hogy mi volt az oka a visszalépésének és arról is, milyen jövőt jósol Miskolcnak.

A minap.hu szintén már kora reggeltől folyamatosan frissíti majd választási tartalmait. Ott leszünk a polgármesterjelöltek szavazásánál, aztán nap közben nyomon követjük a részvételi adatokat, de tudósítunk a rendkívüli eseményekről is. Ahogy a jelölő szervezetek eredményváróin is ott leszünk a tervek szerint, hogy az eredményeket együtt tudjuk kiértékelni a jelöltekkel.

Szombaton délelőtt pedig élő vitára vártuk a polgármesterjelölteket, melyről ebben a cikkünkben számoltunk be.

Ez is érdekelhet

Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón
MiskolcBelföldVilágOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Már nem sok kell, hogy összejöjjön a pénz az új kemencére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmód
Újabb gyűjtést indított a Sütni jó! Alapítvány.
DVTK II F4R - Nyíregyháza SFC II. Fotó: BCS
Hazai pályán kapott ki a tarcsi
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata Diósgyőrben játszott bajnokit. A Nyíregyháza SFC II együttesét fogadta a DVTK II F4R.
Előállítás, állatmentés, segítségnyújtás – közös akcióban
MiskolcBűnügy
Nagyszabású közös közterületi akciót tartott a rendőrség, a rendészet és a polgárőrség pénteken Miskolcon.