Ugrás a tartalomra

Elhunyt a sétáló citerása 

Létrehozva
Szürkébb, csöndesebb lesz a Széchenyi utca János bácsi vidám muzsikája nélkül.
Kép
Fotók: Mocsári László

A közösségi médiában kedden kezdett el terjedni egy kép, amin a sétálóutca citerásának, János bácsinak az üres asztala áll az egyik belvárosi pékség előtt, rajta egy fotóval és egy mécsessel. A város mindennapjainak színfoltja volt az idős citeraművész, ki életének 84. évében távozott. A hír gyorsan terjedt, sokan búcsúztak el egy-egy posztban János bácsitól. A pékségnél, ahol az utóbbi évek során leggyakrabban zenélt, azt mondták, kedves ember volt, akinek mindig volt egy jó szava a dolgozókhoz. A járókelőkkel is rendre szóba elegyedett.

Kép

- Egyszer kiesett valami a szatyromból, ő pedig a korát meghazudtolva ugrott fel, hogy segítsen. Legutóbb, amikor láttam, intettem neki, és mondtam, hogy sajnos sietek. Azt válaszolta, hogy „nem baj, majd legközelebb beszélgetünk”. Sajnos ez már nem történik meg – mesélte egy sétáló.

János bácsi feleségével 51 éven keresztül élt szeretetben, ez idő alatt négy gyermekük született.

Fia, ifjabb Kiss János elmondta, hogy apja állattenyésztőként, majd mentős segédként dolgozott. Később a Borsod Volán gépkezelőjeként súlyos munkahelyi balesetet szenvedett, így rokkantnyugdíjas lett. A zene mindig az élete része volt, 1973-ban pedig hivatalosan is citeraművész lett. Életének utolsó 10 évét a muzsikának szentelte. Törzshelye a Toti pékség előtti placc lett. Itt állították fel kegyeleti emlékhelyét is: aki szeretné leróni tiszteletét egy szál virággal vagy egy kedves emlék felidézésével János bácsiról, az itt megteheti.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Új, ideiglenes forgalmi rend az Avason
Miskolc
Forgalmirend-változás lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon.
Éjszakai kincsvadászatra invitálnak Miskolcon
Miskolc
Jön a Night Shopping a MÚK-ban.
Felújítják az autóbusz-megállót
Miskolc
Ideiglenesen más helyen állnak majd meg a járatok.