Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Miskolci Egyetem főépülete

Létrehozva
Heti képpárunk a Miskolci Egyetem főépületét, vagy a miskolci egyetemisták körében inkább csak A/4-nek nevezett épületet mutatja be a megépítése utáni és néhány nappal ezelőtti állapotokban.
Kép
 dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

A kampusz területét 1949-ben jelölték ki, az első terveket a fővárosi MATI készítette, Janáky István tervei alapján. Az egyetem korábbi hallgatói lapjának, a MERt-nek a 2008-as cikke szerint a kollégiumok, valamint az A/1, A/2, A/3 és az A/5 épületek még ezen koncepció szerint épültek fel.

Kisebb szünet után a hatvanas években folytatódott az akkor még Nehézipari Műszaki Egyetem névre hallgató intézmény fejlesztése, 1964/65-ben adták át a képünkön is látható főépületet a Műhelycsarnokkal, a C/2-vel, vagy az E/7-es kollégiummal (ma irodaház) együtt, de ekkoriban, 1969-ben adták át a nemrégiben újjászületett és kibővült egyetemi könyvtárat is.

Kép
Fotó: Mocsári László

A felsőoktatási intézmény teljes rekonstrukciója a kétezres években kezdődött meg és a mai napig is tart, az A/4-es épületet a 2010-es években újult meg, ebben található többek között a rektori hivatal és az egyetem tanácsterme is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.