Ugrás a tartalomra

Korózs Lajos szerint drasztikusan csökken a gyermekszületések száma

Létrehozva
A politikus szerint a kormány évek óta demográfiai fordulatot ígér, azonban a KSH által publikált adatok azt mutatják, hogy az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékkal csökkent a születések száma, a termékenységi ráta pedig hónapról-hónapra csúszik lefelé. 

2,1-es termelékenységi aranyszámra van szükség a társadalmi reprodukció megvalósulásához, azaz annak eléréséhez, hogy legalább annyian legyünk a következő években, mint amennyien most vagyunk - áll a politikus pénteki közleményében.

Mint azt az MSZP alelnöke írja: a kormány 2030-ra ígérte a demográfiai fordulatot, ehhez képest az elmúlt években mintegy 200.000 fővel csökkent a népességszám. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, akkor 2030-ra 400-450 ezer fővel csökkenhet a népesség, amely a munkaerőpiacra is kedvezőtlen hatással lehet. 

"A kormány arra is ígéretet tett, hogy növekedni fog a hazatérők száma, ehhez képest 700 ezer magyar él jelenleg külföldön, az ingázókkal együtt pedig ez a szám eléri az egymillió főt" - fogalmaz Korózs Lajos.

Hozzátéve: a kormány a célkitűzéseinek eléréséhez a megfelelő időben történő családalapítást, a kívánt gyermekek megszületését, a családtámogatási rendszer hatékonyabbá tételét, a gyermeket vállaló családok életének megkönnyítését és az oktatási rendszer átalakítását jelöli meg eszközéül.

"Ehhez képest azt láthatjuk, hogy a kormány befagyasztotta a családi pótlékot" - szögezi le.

Az MSZP hosszú idő óta küzd a családi pótlék megduplázásáért, az anyasági támogatás megemeléséért és vásárlóértékének megtartásáért, valamint a gyermekek napközbeni ellátásában való előrelépésért - emlékeztet.

Rámutat: egy évvel ezelőtt a miniszterelnök a tusványosi beszédében eltorzított statisztikai adatokra hivatkozva, demográfiai sikerekről beszélt, azonban az általa elmondottak semmilyen valós statisztikai mutató szerint nem igazolhatók vissza. 

"Az MSZP kíváncsian várja, hogy a mostani beszédében milyen demográfiai ígéretekkel rukkol elő a kormányfő" - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében. Munkásságát mindvégig az emberség, a hiteles szolgálat és az elesettek iránti elkötelezett felelősségvállalás jellemzi, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.
Ilonka néni 100. születésnap
Egy évszázad emlékei – Ilonka nénit köszöntötték 100. születésnapján
Miskolc
Száz év hosszú idő, amely mögött ott van a türelem, az elfogadás és az a csendes erő, amely végigkíséri az embert az élet útján. Bíró Lászlóné Ilonka néni 100. születésnapjára gyűltek össze a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthonának lakói, barátai és családtagjai.
Túlméretes jármű halad át csütörtökön Miskolcon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A szerelvény 44 méter hosszú.