Ugrás a tartalomra

Indul a szavazás: negyvenmillió forint sorsáról dönthetünk

Létrehozva
Miskolc önkormányzata éves költségvetéséből 2022-óta elkülönít egy meghatározott összeget. A miskolciak dönthetnek, mi valósuljon meg a részvételi költségvetés keretéből.
Kép
Már használhatják a Hejő liget új elemeit a pihenni vágyók. Fotók: Mocsári László

Ez a finanszírozási forma pedig annyira hatékonynak bizonyult, hogy 2024-ben megemelték a keretösszeget: a tavalyi tizenötmillió forint helyett idén már negyvenmillió forint elköltését tervezhetik meg a városlakók.

- Kilencvenöt ötlet érkezett be: ezt – megvalósíthatósági szempontból – megszűrték a szakosztályok. Végül ötven terv közül választották ki azt a negyvenötöt, ami a részvételi tanács elé került – számolt be Kovács Kamilla, civil részvételi referens. Ők ötöt kiszűrtek, így idén negyvenöt ötletre szavazhatnak majd a miskolciak. Voksolni augusztus elsejétől lehet a tervezzukmiskolcot.hu oldalon, ahol részletesen elolvashatók az ötletek, átnézhetők a megvalósítási költségek és a szakosztályi megjegyzések is.

A voksolók úgy tudnak majd választani az ötletek közül, mintha egy online bevásárlókosarat töltenénk meg tartalommal negyvenmillió forintos korlátig: addig szavazhatnak az általuk legjobbnak vélt tervekre, amíg azok összértéke el nem éri a keretösszeget.

- A legnépszerűbb kategória a Közös Tereink nevű, ami a közterületek fejlesztését célozza: sokan küldtek be zöldítéssel, játszóterek megújításával, pihenőparkok kialakításával kapcsolatos ötleteket. A zöldítés is élen járó topik volt: a nyári meleg arra inspirálta a Zöldülő Miskolc témában gondolkodókat, hogy a faültetés, a zöldfelület bővítése és az árnyékolás kerüljön a fókuszban.
A részvételi referens elmondta, a Támogató Miskolc kategóriába érkező megoldások közül pedig a kerékpárosok és gyalogosok védelme volt kapós téma. Kovács Kamilla szerint az ötletgazdák bölcsek és gyakorlatiasak voltak. Mivel jelentősebb összeg áll most a rendelkezésre főként egy-egy lakókörnyezet szükségleteire fókuszáltak.

Kép
A piknikplaccok úgy várják a piknikkosarakat, mint két lecövekelt Macilaci.

A 2022-es részvételi költségvetésből megújuló Hejőliget jó példa lehet a pénzek okos felhasználására. Kétmillió forintból egy hangulatos családi tér jött létre a tapolcai út melletti füves területen.

- Két szalonnasütő, szintén két, asztallal és ülőhelyekkel szerelt piknikplacc, szemetesek, padok és biciklitárolók kerültek ki, amelyeket már használhatnak az ide érkezők. Azért a Hejőligetre esett a választás, mert több ilyen irányú igény érkezett az önkormányzathoz, tehát elmondható, hogy a lakosság kérésére reagált az ötlet.

Kép

Kovács Kamilla szerint, idén is több izgalmas közterület-fejlesztési koncepciót tudunk majd támogatni.

- Szavazni lehet például egy pihenőpark kialakítására a Jókai-lakótelepen. Vízi játszóteret is vizionáltak a Szinva teraszra. A Kilián-déliek is egy nagyon kedves ötletet találtak ki: minden épület mellé szeretnének egy fát ültetni – összesen hetvenhetet. A lakók a fák gondozását is vállalták – közölte a referens.

Ez is érdekelhet

Ilonka néni 100. születésnap
Egy évszázad emlékei – Ilonka nénit köszöntötték 100. születésnapján
Miskolc
Száz év hosszú idő, amely mögött ott van a türelem, az elfogadás és az a csendes erő, amely végigkíséri az embert az élet útján. Bíró Lászlóné Ilonka néni 100. születésnapjára gyűltek össze a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthonának lakói, barátai és családtagjai.
Képgaléria
Balázs Győző Református Gimnázium vizsgakiállítása
Vizsgamunkáikat mutatják be a Balázs Győző diákjai
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Megnyílt a Balázs Győző Református Gimnázium végzős képzőművészeti diákjainak vizsgakiállítása szerdán a Tudomány és Technika Házában, ahol a látogatók a végzős diákok vizsgamunkáit tekinthetik meg, a digitális alkotásoktól a rajzi és festészeti munkákig.
Dolgoznak az Avason, folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.
Folytatódik a felmelegedés
MiskolcBelföld
Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben időnként zápor előfordulhat.